Így segíthet önmagán a  mentőövre váró építőipar
Fotó: Shutterstock

Így segíthet önmagán a mentőövre váró építőipar

Az építőipar digitalizációját támogató megoldásaival a magyar piacon is jelen lévő PlanRadar 17 országra, köztük hazánkra is kiterjedő, 669 vállalat bevonásával felmérésének eredménye azt mutatja, hogy a válaszadók kétharmada a technológiai beruházásokban látja a kiutat a jelenlegi, nehéz helyzetből, de az új megoldások bevezetése továbbra is lassan halad.


A kutatás eredményeit összegző Global Housebuilders' Survey 2024 című jelentésből kettős kép rajzolódik ki: a lakásépítési ágazatot jellemző gondok és a visszaesés ellenére a kereslet továbbra is erős. A válaszadók háromnegyede szerint nem változott vagy éppenséggel nőtt az elmúlt évben az igény a szolgáltatásaikra. A piaci szereplők ellenálló képességét jól mutatja, hogy a gondok ellenére a vállalatok csupán 12 százaléka számol a termelése átmeneti visszafogásával.

Az ágazatra nehezedő nyomást jól mutatja, hogy a válaszadók döntő többsége, csaknem 80 százaléka a lakásépítési projektek költségeinek növekedését tapasztalta. A drágulás legfőbb oka a munkaerőhiány. A kutatásban részt vevő vállalatok nagyjából háromnegyede szembesült emiatt az eredetileg meghatározott határidők csúszásával, kétharmaduk pedig béremeléseket hajtott végre, hogy megtartsa dolgozóit, ami összességében rontotta a projektek jövedelmezőségét. A felmérésből ugyanakkor az is kiderült, hogy a válaszadók 50 százaléka aktívan keresi a növekedési lehetőségeket, a kitörési pontokat.

Megoldási lehetőségek


A többség, a megkérdezettek 65 százaléka a hatékonyságot javító technológiai beruházásokkal - egyebek között építésmenedzsment szoftverek beszerzésével, a BIM alkalmazásával- javítana az üzleti eredményességén, de a válaszokból az is kiderült, hogy hiába a felismerés, az új megoldások bevezetése vontatottan halad. A vállalatok több mint negyede számolt be arról, hogy nem használ a PlanRadar által is kínált vagy ahhoz hasonló szoftvert a mindennapokban.

A technológia előnyeinek felismerése és a digitális megoldásokba és készségekbe való tényleges beruházás közötti szakadék pedig visszafogja az lakásépítési ágazat fejlődését.

„Az emelkedő költségek és a munkaerőhiány alapjaiban rengeti meg a lakásépítési ágazatot, miközben az otthonok iránti globális kereslet elérte a kritikus szintet. Kutatásunk rávilágít ezekre a kihívásokra, de egyúttal optimizmust is mutat. Mivel a legtöbb házépítő úgy véli, hogy a technológia növelheti a hatékonyságot és a jövedelmezőséget, egyértelmű, hogy ez lehet a kiút, feltéve, hogy az iparág képes felszámolni az új eljárások bevezetésében tapasztalható hiányosságokat– összegezte a felmérés tanulságait Sander van de Rijdt, a PlanRadar társalapítója és vezérigazgatója.

Hozzátette:A magas kamatlábak és a kereslet csökkenésének időszakában a vállalatoknak most egyedülálló lehetőségük van arra, hogy szünetet tartsanak és belső folyamataik optimalizálására összpontosítsanak. Ez a felkészülés kulcsfontosságú, mert az Európai Központi Bank és az amerikai jegybank szerepét betöltő FED közelmúltbeli kamatcsökkentései ösztönzően hatnak a kereslet élénkülésére"

A kutatás magyarországi eredményei

A magyar válaszadók csaknem kétharmada számolt be üzleti tevékenysége visszaeséséről, ez a legmagasabb arány a vizsgált országok körében. Ráadásul a vállalkozások több mint egyharmada nyilatkozott úgy, hogy visszafogja a fejlesztéseit. A válaszadók több mint fele a projektek, megrendelések hiányát jelölte meg az ágazat fő kihívásaként, ebben is listavezető Magyarország. A költségek növekedése komoly gond, a megkérdezett vállalatok több mint háromnegyedét érinti. Abban csaknem teljes az egyetértés, hogy további pénzügyi megoldásokkal kellene ösztönözni a megfizethető lakások építését.

Ne hagyd ki!