Júliusban kavított, de így is lejtőn az építőipar
Fotó: Shutterstock

Júliusban megrázta magát, de így is lejtőn az építőipar

Júliusban a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal haladta meg az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbit, az idén júniusinál pedig a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján 8,5 százalékkal volt nagyobb a termelés, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Ezzel együtt, az év első hét hónapjában összességében visszaesett az ágazat teljesítménye.



A hetedik hónapban 2022. júliusához képest az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 11,6 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké viszont 5 százalékkal csökkent. Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 14,1 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésében 2,1 százalékkal kisebb volt a termelés. A speciális szaképítés termelése 0,3 százalékkal bővült.


Összességében 7 százalékkal kevesebb új építési szerződést kötöttek. Az épületek építésére kötött szerződések száma 11,7 százalékkal emelkedett, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 24,5 százalékkal visszaesett a 2022. júliusi bázishoz képest.


Az építőipari vállalkozások július végi szerződésállományának volumene 24,4 százalékkal maradt el a 2022. július végitől, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 1,2 százalékkal magasabb, az egyéb építményekre vonatkozóké 39,9 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

2023 első hét hónapjában együttvéve 5,3 százalékkal csökkent az építőipari termelés az előző év azonos időszakához képest, írja a KSH.


Ne hagyd ki!