Az árak nőttek, a termelés visszaesett az építőiparban
Fotó: Shutterstock

Az árak nőttek, a termelés visszaesett az építőiparban

2023. decemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva 4,3%-kal csökkent, az előző hónaphoz képest 5,1%-kal nőtt az építőipari termelés volumene, jelentette a KSH.


2023 decemberében az előző év azonos hónapjához képest:

  • Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 6,0, az egyéb építményeké 0,5%-kal.
  • Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 8,8, az egyéb építmények építésében 2,2%-kal nagyobb volt a termelés. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 13,6%-kal visszaesett.
  • A megkötött új szerződések volumene 0,6%-kal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 0,1%-kal mérséklődött, az egyéb építmények építésére vonatkozóké pedig 2 %-kal meghaladta az egy évvel korábbit.
  • Az építőipari vállalkozások december végi szerződésállományának volumene 23,5%-kal csökkent. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 20,2, az egyéb építményekre vonatkozóké 26 %-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól.

  2023 egészében az előző évhez képest:

Az építőipari termelés volumene 5, ezen belül az épületek építése 5,6, az egyéb építményeké 3,8%-kal csökkent. 2023-ban 11,2%-kal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, ezen belül az épületekre kötöttek volumene 16, az egyéb építményekre vonatkozóké 4,4%-kal esett vissza.

Építőipari termelői árak:

2023 IV. negyedévében az építőipar termelői árai 9,2%-kal nőttek az előző év azonos időszakához mérten. Az építőipar ágazatain belül az egyéb építmények építésében és a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben hasonló mértékben (9,9 és 9,7%-kal), míg az épületek építése vonatkozásában kevésbé (7,7%-kal) nőttek az árak 2022 IV. negyedévéhez képest. A költségek – ezen belül elsősorban a munkabérek – növekedésének árfelhajtó hatását a megrendelések visszaesése mérsékelte.

Az építőipar árai 1 %-kal magasabbak voltak az előző negyedévinél.


Ne hagyd ki!