Szürke színű Harley-Davidson kitámasztva egy út közepén, napos időben
Fotó: Shutterstock

Bejött a sebességváltás, kilőtt a legendás motormárka

A Harley-Davidson negyedik negyedéves pénzügyi eredményei minden várakozást felülmúltak, hála a 118 éves múltú vállalat új üzleti stratégiájának-írja a Reuters.



A Harley-Davidson, miután kétéves mélypontot értek el az eladásai, 2020-ban teljesen átalakította üzletpolitikáját. Ez nagyjából azt jelenti, hogy olyan, magas árrésű motorkerékpárok értékesítésére kezdett el összpontosítani, mint az amerikai túramotor, a nagyméretű cirkáló és Trike modellek. A gyártó az idősebb, gazdagabb vásárlókat célozta meg ajánlataival, elsősorban az európai és az egyesült államokbeli piacon.

Úgy tűnik, bevált a stratégia, ugyanis 2021 utolsó pénzügyi negyedévében 816 millió dollárnyi bevételt könyvelhetett el a márka szemben az ágazati elemzők 663 millió dolláros előrejelzésével. Az említett három hónapban a Harley kiskereskedelmi forgalma a legnagyobb piacán, azaz az USA-ban 18 855 darabra nőtt.

A nettó eredménye meghaladta a 21,6 millió dollárt, ami nagyjából 6,7 milliárd forintnak felel meg. Ez hatalmas előrelépést jelent az egy évvel korábbi, azonos időszak 96,4 millió dolláros veszteségéhez képest.

Felvillanyozó eredmények

A márka sikereihez nagyban hozzájárultak a villanyparipák is. A Harley-Davidson év elején dobta piacra első teljesen elektromos motorkerékpárját azzal a céllal, hogy a környezetbarát és olcsó modellekkel elnyerje a fiatalabb vásárlók érdeklődését is. A járgány annyira sikeresnek bizonyult, hogy a Harley úgy döntött, az e-motorokkal foglalkozó részlegét, a LiveWire-t egy biankó céggel való összeolvadást követően bevezeti a New York-i értéktőzsdére.

A vállalat részvénykibocsátás utáni piaci értékét 1,77 milliárd dollárra, nagyjából 548,7 milliárd forintra becsülik. A megállapodás értelmében az AEA-Bridges Impact biankó vállalat 400 millió dollárral, míg a Harley és a KYMCO motorkerékpár-gyártó közösen 100 millió dollárral támogatja az ügyletet. A hírek hatására a Harley részvényárfolyama 11,3 százalékkal növekedett.

A következő két évben a Harley vezérigazgatója, Jochen Zeitz lesz a LiveWire elnöke. A gyártó körülbelül 74 százalékos részesedéssel fog rendelkezni az újonnan létrejövő társaságban.

Ne hagyd ki!