Biztosítót bírságolt a jegybank
Fotó: Shutterstock

Biztosítót bírságolt a jegybank

Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re.


A pénzügyi felügyelet hiányosságokat tárt fel a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések állománykezelésénél, egybek között a szerződések megkötése, a díjfizetési felszólítólevelek megküldése, továbbá a szerződések technikai újraindításakor kiküldött tájékoztató levelek tartalma kapcsán. Emellett a vizsgált időszakban a K&H Biztosító a kgfb terméken végrehajtott módosításokat nem vezette át a kgfb termékterven, így az nem felel meg maradéktalanul a vonatkozó jogszabálynak.

Az MNB több jogszabálysértést azonosított a biztosító egyes vizsgált élet- és nem-életbiztosítási termékei esetében a biztosítási szerződési feltételek kötelező, illetve lehetséges tartalmi elemeire, továbbá az ügyfelek tájékoztatására vonatkozóan.

A felügyelet a vállalatirányítás vonatkozásában megállapította, hogy az aktuáriusi feladatkör függetlensége – az MNB egy korábbi határozatának kötelezése ellenére – jelenleg sem teljeskörűen biztosított. A biztosító hiányosan szabályozta a belső ellenőrzési terület működését is, emellett több szabályzatát sem vizsgálta felül a jogszabályi előírásoknak megfelelő időközönként.

Az informatikai biztonsággal kapcsolatosan jogsértőnek minősült, hogy a katasztrófaelhárítás témájának kezelése és tesztelése nem teljes körű a K&H Biztosítónál, valamint az ehhez tartozó dokumentáció is hiányos.

Az ügyfelek tájékoztatásával összefüggésben a vizsgálat jogszabálysértéseket azonosított a kiemelt információkat tartalmazó dokumentum (KID) és az életbiztosítási termékismertető tartalmával, a károsult kgfb szerződéshez kapcsolódó kártérítési igényével összefüggő tájékoztatási kötelezettség teljesítésével, valamint a függő biztosításközvetítőkre vonatkozó tájékoztatással kapcsolatosan.

Hiányos volt a panasz elutasítása esetén nyújtott jogorvoslati tájékoztatás, valamint a biztosító a vizsgált időszakban nem minden panaszt válaszolt meg határidőn belül, illetve teljeskörűen.


A feltárt problémák miatt a jegybank 9 millió forint felügyeleti, és további 6 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a K&H Biztosítóra, valamint kötelezte azt a jogszabályszerű működésre. A biztosítónak 2024. március 31-ig, illetve 2024. május 31-ig kell adatot szolgáltatnia az MNB-nek a jogsértések megszüntetésére tett intézkedéseiről.

A bírságösszegnél súlyosbító körülménynek minősült, hogy egyes jogszabálysértések hosszabb ideje álltak fenn. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy a K&H Biztosító már a felügyeleti vizsgálat során számos intézkedést hozott a hiányosságok orvoslására, illetve adott számot annak tervéről. A feltárt problémák nem hordoznak rendszerkockázatot, s nem veszélyeztetik a biztosító megbízható működését.


Ne hagyd ki!