Emelkedtek a költségeik, így árat kell emelnie a nagyobb hazai cégek javának
Fotó: Shutterstock

Áremelésre készül a legtöbb közepes és nagy hazai cég

A legalább 20 főt foglalkoztató cégek kicsivel kevesebb mint háromnegyede tervezhet áremelést a közeljövőben hazánkban, miután megnövekedtek az alapanyag- és anyagköltségeik, a munkaerőköltségeik és az energiaárak.


Számos cég készül áremelésre a közeljövőben

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) végzett kutatást 350, legalább 20 főt foglalkoztató hazai vállalkozás bevonásával. A felmérés eredménye szerint nagyjából a cégek 72 százaléka tervez áremelést a közeljövőben. Különösen sokan nyilatkoztak erről a 20-49 fős- (84 százalék), a kereskedelmi- (82 százalék) és a teljesen hazai tulajdonú (80 százalék) vállalkozások között.

Az áremelést tervező cégek 49 százaléka 6-10 százalékos-, 27 százalékuk 1-5 százalékos-, 13 százalékuk pedig 11-15 százalékos emelést tervez. Különösen az építőipari vállalkozásokra jellemző az erősebb, a kereskedelmi cégekre pedig az enyhébb áremelési szándék. A megkérdezettek 48 százaléka egy hónapon belül, 36 százalékuk pedig 1-3 hónapon belül tervezi az áremelést. Érdekesség, hogy a feldolgozóiparon kívül minden más ágazat 89-95 százaléka tervez emelést 3 hónapon belül.

Az emelés okai

A cégek 79 százaléka szerint az alapanyag- és anyagköltségek árának növekedése, 72 százalékuk szerint a munkaerőköltségek elszállása, 60 százalékuk szerint pedig az energiaárak emelkedése miatt van szükség az áraik megemelésére.

A válaszadók 62 százaléka gondolja úgy, hogy a napjainkban kiugróan magas infláció (8,3 százalékos volt februárban az egy évvel korábbi adatokhoz képest – a szerk.) nem lesz hatással a 2022-es forgalmára. Elsősorban a kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek és a kisebb árbevételű vállalkozások jelezték azt, hogy negatívan hathat a forgalmukra. Továbbá a felmérésben résztvevők 47 százalék szerint ugyanez nem fogja érinteni a nyereségükre, 31 százalékuk azonban profitcsökkenést valószínűsít.

Továbbá a megkérdezett építőipari cégek 24 százaléka kalkulál idén forgalomcsökkenéssel, amíg a kereskedelemmel foglalkozó vállalatok 39 százaléka forgalomnövekedéssel számol.

Ne hagyd ki!