A cég első embere kért elnézést, mert fennakadások voltak a Kifli.hu rendszerében
Fotó: Shutterstock

Így kért elnézést a Kifli.hu vezére a fennakadásokért

Személyesen a cég ügyvezető igazgatója, Klekner Péter kért elnézést a vásárlóktól a vállalat közösségi oldalán, mert műszaki hiba miatt akadozik a szállítások teljesítése.


Egy elég nagy áramkimaradás következtében több rendszerünk leállt, az ügyfélszolgálatunk is korlátozottan elérhető csak, a már leadott rendelésekben is késésekre lehet sajnos számítani… Nagy erőkkel dolgozunk a megoldáson és azonnal jelentkezünk, ha megoldottuk a helyzetet. Elnézéseteket és türelmeteket kérjük!

Néhány órája ez a tájékoztatás jelent meg a cég közösségi oldalán. Úgy tűnik, a vállalat vezetése ezt mégsem érezte elegendőnek, ezért maga az ügyvezető igazgató posztolt egy rövid videóüzenetet, amelyben érthetően elmondta, hogy mi történt, és elnézést kért a megrendelőktől az okozott kellemetlenség miatt.

A Kifli.hu vezetője korábban többször is beszélt arról, hogy mennyire fontos a cég számára a vásárlói elégedettség. Most gyakorlati példával is igazolta, hogy ez mit jelent a mindennapokban.


Ne hagyd ki!