Megemelték az ukránok az orosz kőolaj tranzitdíját
Fotó: Shutterstock

Ekkora pluszkiadást okoz Magyarországnak az ukrán döntés

Magyarországnak 48 milliárd forintnyi többletet jelent, hogy az ukránok három és félszeresére emelték a kőolajvezeték használatának tranzitdíját - közölte a miniszterelnök a körádióban.


Orbán Viktor elmondta, a benzinhez szükséges olaj Oroszországból Ukrajnán keresztül érkezik és Magyarországnak fizetnie kell a cső használatáért. Ezt a díjat az ukránok egyik napról a másikra megemelték.

A kormányfő közölte, a benzinkereskedelmet Magyarországon a magángazdaság intézi és ennek a gazdaságnak a szereplői ezt a többletet azonnal beépítik az árakba, ez pedig meglöki a benzin árát és fél százalékkal növeli az inflációt.

rbán Viktor azt mondta, az áremelés miatt ellentétes érzelmei vannak, mert miközben nagyon dühös, azt is látja, hogy "szerencsétlen ukránok" az életükért harcolnak, pénzük, fegyverük nincs, túlerővel állnak szemben, ennek ellenére nem a béke, hanem a háború folytatása felé hajlanak és megpróbálnak mindenhonnan pénzt begyűjteni.

Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy eltérítsük az ukránokat attól, hogy ezt a politikát folytassák

- fogalmazott Orbán Viktor.

(Forrás: MTI)


Ne hagyd ki!