Az 1800-as évek végétől formálódik a ma ismert billentyűzet
Fotó: Shutterstock

29 év után érkezhet új gomb a számítógépek billentyűzetére

Új gombot tenne a Microsoft a billentyűzetekre. A módosítás előnyhöz juttathatná őket az egyik piaci szegmensben. A billentyű a cég érkező mesterségesintelligencia-platformjának (AI-platform) a gyors elérésére szolgálna.


Új gomb érkezhet a billentyűzetekre

Az 1800-as évek végén kezdődhetett a QWERTZ kiosztású billentyűzetek története. Azóta ritkán variáltak a gombokon. A PC-k megjelenése után - az elmúlt nagyjából fél évszázadban - a legnagyobb változás talán a Windows-gomb 1995-ös megjelenése volt. Azonban most, szűk három évtizeddel később a Microsoft, valamint a vele partnerségben álló PC- és perifériagyártók egy új gombot szeretnének meghonosítani a billentyűzeteken.

A billentyűzetek új generációja az Microsoft leendő AI-platformjával, a Microsoft Copilottal együtt érkezhet. A beviteli eszközökön olyan új, dedikált gomb jelenhet meg, amellyel közvetlenül elérhető lenne a mesterségesintelligencia-platform.

A PCWorld szerint a fejlesztés ki nem mondott célja, hogy az ilyen billentyűzeteket használóknak a legkézenfekvőbb választás az AI-platformok közül a Microsoftté legyen. Így a nyomógomb piaci előnyhöz juttathatná a céget.

A hírek szerint a Copilot-billentyű a Szóköztől jobbra helyezkedhet el. A jelenleg ott lévő gombok közül cserélheti le valamelyiket. Legvalószínűbb, hogy a Menüt, esetleg az Altot. De teljesen különálló billentyűként is megjelenhet.

Szoftverek, amelyek javíthatnak a Windows működésén

Egyébként a Microsoft fejlesztése, a Windows az egyik leginkább testreszabható operációs rendszer. Ennek ellenére a beállítások kezelése néha bonyolult lehet, hiszen speciális logikát követ a funkciók elhelyezkedése. Például néhány közülük a Windows Beállítások menüben található, mások pedig külön rendszeralkalmazásokban.

Mindezek kezeléséhez jöhetnek jól a tweakerek, vagyis a rendszerhangoló alkalmazások. Ezek az eszközök egyszerűvé teszik több száz beállítás gyors módosítását. Sőt, gyakran extra funkciókat is kínálnak. Sorolunk öt ilyen szoftvert:

Ultimate Windows Tweaker 5: Az alkalmazás nyolc kategóriában több mint 200 paraméter gyors megváltoztatását segíti.

ViVeTool: Előfordul, hogy a Windowsba egy frissen integrált funkció nincs engedélyezve minden régióban. Esetleg nem alapértelmezett a rendszerben egy alkalmazás, mivel nem teljesen kiforrott. A ViVe Tools-szal ezeket a rejtett modulokat lehet megkeresni és aktiválni. Azonban az app parancssoros, ami bonyolítja a kezelését.

Tweaking Windows Repair: A Windows beállításainak gyakori állítgatása akár azt is eredményezheti, hogy egyes alapszolgáltatások többé nem működnek megfelelően. Esetleg olyan hibák lépnek fel, amelyektől a Windows instabillá válik. A Tweaking Windows Repair ilyen helyzetekben az adott funkcióhoz, szolgáltatáshoz kapcsolódó beállításokat alaphelyzetbe állítja.

BloatyNosy Preview: Ingyenes alkalmazás, amely nemcsak a Windows, hanem számos applikáció finomhangolására is képes. Mivel modulos felépítésű, lehetőséget ad rá, hogy csak azokat a modulokat (programokat) aktiválja a felhasználó, amelyeket valóban használni szeretné. Emellett képes ellenőrizni a rendszerbeállításokat, és javaslatokat tehet rá, mely paramétereken kellene módosítani.

PowerToys: Fő feladata, hogy a Windows-ban lévő funkciókat jobbra cserélje vagy kiegészítse. Emellett lehetőséget ad például a Snap rendszer rugalmasabbá tételére. Valamint a programok telepítés után a formázatlan szövegeket is másolhatóvá teszi bármilyen alkalmazásba a [Ctrl + Alt + V] billentyűparanccsal.


Ne hagyd ki!