A Netflix telefonos applikációja látható egy filmkatalógus előtt
Fotó: Shutterstock

Hivatalos: megjelentek Magyarországon a Netflix mobilos játékai

A Netflix teszt jelleggel néhány hete korlátozott számú piacon bevezette első, saját fejlesztésű telefonos játékait. Az appok nagy sikert arattak, ezért a vállalat úgy döntött, az egész világon elérhetővé teszi az alkalmazásokat. Hazánkba november harmadikán érkezett a frissítés az Androidos telefonokra.



Érett már

A Netflix napjaink egyik legnagyobb és legsikeresebb streamingszolgáltatója. A kaliforniai vállalat piaci hatalma ellenére folyamatosan a megújulásra törekszik, ugyanis a riválisai, például a Disney+, az HBO Go és az Amazon is ott lihegnek a nyakában. A Netflix néhány hónapja jelentette be, hogy egy olyan ágazatban próbál szerencsét, ahol jóval könnyebb csúfosan elbukni, mint sikereket elérni. A videójáték-ipar kockázatos üzlet, ahol gyakran a nagynevű tehetségeket felmutató, sokéves tapasztalattal rendelkező stúdiók is elhasalnak. Elég csak az Atari, vagy az Interplay példáját megemlíteni, de ide sorolhatjuk a THQ-t, a Midway-t, az Acclaim-et, a 3DO-t, a BAM-ot, az Eidos-t és az Infogrames-t is.

A Google, az Amazon és a Facebook az elmúlt évtizedben több százmillió dollárt áldozott a játékipar meghódítására. Hiába a rengeteg forrás és technológiai tapasztalat, 10 év alatt egyik vállalat sem tudott meghatározó szereplővé válni a piacon. A szakértők szerint a hozzájuk hasonló behemótok egyszerűen nem értenek ehhez az iparághoz, a Netflix viszont most rácáfolhat erre az állításra.

Kihívás elfogadva

A Netlix előtt alapvetően két lehetőség állt: vagy saját játékokat fejleszt, vagy megvásárolja mások szellemi termékeit. Úgy néz ki, nem tudott dönteni, ezért inkább rálépett mindkét ösvényre. A streamingszolgáltató a napokban bejelentette, hogy az eddig csak Spanyolországban, Olaszországban és Lengyelországban elérhető mobilos játékait a világ összes országában, így Magyarországon is bevezeti. Az alábbi játékokról van szó:

  • Card Blast
  • Teeter Up
  • Shooting Hoops
  • Stranger Things: 1984
  • Stranger Things 3: The Game

Az appokat egyelőre csak az Androidos felhasználók próbálhatják ki, de hamarosan az Apple termékekeire is érkeznek a telefonos játékok. A felhasználóknak annyi a teendőjük, hogy frissítik a Netflix alkalmazását. Az új verzió egy új, „Játékok" elnevezésű menüponttal bővült, ahol egyelőre az említett öt címmel találkozhatnak a felhasználók. A játékokat minden előfizető igénybe veheti, és nem tartalmaznak alkalmazáson belüli vásárlásokat.

Ez csak a kezdet

A Netflix egyúttal azt is bejelentette, hogy hamarosan új játékokkal bővül a kínálata, amelynek érdekében nemrég felvásárolta a Night School Studio játékstúdiót. A Night School már számos sikeres játékot fejlesztett (pl.: Oxenfree), amelyek egyebek között PlayStation-ön, Xbox-on, Nintendo Switch-en és PC-n is megtalálhatók. A felvásárlást azt is jelenti, hogy a Netflix immáron nemcsak a telefonok piacán, hanem az említett platformokon is elindíthatja videójáték-ipari szolgáltatásait. A rajongóknak természetesen egyből beindult a fantáziájuk, és már arra számítanak, hogy a Netflix rövid időn belül egy Oxenfree tematikájú sorozatot is bemutat.

Ne hagyd ki!