450 alkalmazottat engedett el a cég az utóbbi két hónapban
Fotó: Shutterstock

Örülhet a Netflix, hogy csak egymillió előfizetőt bukott

Jelentősen csökkent a Netflix előfizetőinek száma. A szakemberek szerint a videostreaming-piac királyának a jelszómegosztás visszaszorítása és az olcsóbb csomagok bevezetése mellett muszáj lesz erősítenie a tartalomban is. A cég az egyik sorozatának köszönheti, hogy nem lett még nagyobb a bukás.


Rengeteg felhasználót bukott a Netflix

Nagyjából egymillió előfizetőt vesztett a Netflix az előző három hónapban. Ez még mindig jóval kevesebb, mint az előzőleg várt kétmillió, azonban gyorsuló ütemben veszíti el a felhasználóit. Reed Hastings, a cég vezérigazgatója szerint ráadásul a kisebb visszaesés leginkább egyetlen sorozat, a Stranger Things legújabb, negyedik évadjának köszönhető. A videostreaming-szolgáltatók esetében egyébként is megfigyelhető, hogy az ügyfélbázis rendre megnő, ha érkezik egy húzócím, jellemzően sorozat – írja a hwsw.hu.

A Stranger Things ellenére a cég történetének legnagyobb előfizetői vesztesége olvasható a második negyedéves jelentésükben. Leginkább az USA és Kanada piacán buktak nagyot, azokat pedig az EU követte. 220 millió előfizetőjével azonban így is előzi a konkurenseit.

Az eddig kétszámjegyű növekedéseket produkáló cég esetében azonban ez az eddigi legmakacsabb lassulás: az április-július közti negyedévben elért árbevétel 7,9 milliárd dollár volt, ami már „csak” 8,6 százalékkal jelent többet éves szinten. Arról nem is beszélve, hogy a cég részvényeinek árfolyama idén eddig több mint 60 százalékot esett, ám miután kiderült, hogy a második negyedévben mégsem kétmillióan távoztak, a zárás utáni kereskedésben hét százalékot erősödtek

- írja elemzésében a portál.

A cég a nehézségek miatt mintegy 450 alkalmazottjától vált meg az elmúlt két hónapban.

Jön fel a konkurencia

A Netflixxel ellentétben egyaránt növekszik az Apple TV, az HBO Max, az Amazon Prime és a Disney+ előfizetőinek a száma. Emellett úgy tűnik, hogy az USA-ban a videostreaming-piac új felhasználói az idősebb korosztályból érkeznek. Az ő ízlésük másabb, mint a szolgáltatásokat eddig használó fiataloké, ami még inkább a tartalomkínálatra helyezi a fókuszt.

A Netflixnek több sikersorozatra lesz szüksége. Az inflációs környezetben a felhasználók számára továbbra is az lesz az elsődleges szempont a mérlegelés során, hogy milyen tartalmak érdeklik őket igazán, és miről nem akarnak lemaradni

- idézi a portál Eric Steinberget, a Whip Media munkatársát.

A kutatócégek szerint ugyanis a streamingszolgáltatások lemondásának az elsődleges oka az előfizetők spórolási szándéka.

A Netflix tervei között szerepel a korábbi tíz után még több mobiltelefonos játék kiadása, a videocsatornáján élő tartalmak közvetítése, a jelszómegosztás visszaszorítása, valamint reklámok és az olcsóbb csomagok bevezetése is.

Ne hagyd ki!