Ami miatt az áruk is jelentősen emelkedett
Fotó: Shutterstock

Hiány van optikai kábelekből is

A chipek után az optikai kábelekből is hiány keletkezett a világpiacon. A beszerzési nehézségek miatt pedig emelkedett a termékek ára is. Az új piaci problémák megnehezíthetik egyebek mellett az adatközpontokkal, felhőszolgáltatásokkal kapcsolatos fejlesztéseket.


Globális az optikai kábelek hiánya

Miután globális hiány alakult ki az optikai szálakból, valamint az áruk 70 százalékot emelkedett az elmúlt másfél évben a világpiacon, újabb nehézségekkel kell szembenézniük a kritikus kommunikációs infrastruktúra-projekteknek – írja a hwsw.hu.

Optikai szálakra nagy mennyiségben van szükség például a nagysebességű kommunikációs hálózatokhoz, vagy a tenger alatti kábelezésekhez is. A mostani helyzet éppen ezért az új adatközpontok fejlesztését, valamint az egyes VPN-szolgáltatások és felhőszolgáltatások bővítését is veszélybe sodorja.

Finanszírozási problémák is felmerülhetnek

Az elmúlt években a kábelek kereslet-növekedését (nyolc százalékkal fogyott több az előző félévben, mint 2016 azonos időszakéban) világszerte hajtotta egyebek mellett a növekvő igény az internetalapú-szolgáltatásokra, valamint az 5G-struktúrák dinamikus kiépítése is.

A kábelpiac problémái miatt mára megduplázódtak a fejlesztések költségei, ami miatt felmerül a kérdés, hogy a továbbiakban tudják-e finanszírozni a többletkiadásokat az államok.

Nem csak a kereslet erősödött

Az igények növekedése mellett erősítette az optikai kábelek globális hiányát az alapanyagainak az egyre nehezebb beszerzése, főleg a héliumé és a szilícium-tetrakloridé. Az előbbiből a készlettcsökkenés részben az oroszországi és amerikai üzemek kiesésének köszönhető, ami miatt 135 százalékkal drágult a gáz az elmúlt két évben. Ezalatt az idő alatt az utóbbi árszintje 50 százalékkal nőtt.

Miután az optikai kábelek gyártóinál prioritást kapnak a nagyobb partnereik megrendelései, ezért sok kisebb ügyfelüknek akár egy éves várakozási idővel is számolnia kell, mire megkapja a szálakat.

Jó hírt azonban, hogy a szakértők szerint a kábelhiány csak átmeneti, nem olyan hosszútávú probléma, mint például a globális chiphiány.

Ne hagyd ki!