Ki nyer a Posta és a Szerencsejáték Zrt. együttműködésével? Mutatjuk
Fotó: Shutterstock

Ki nyer a Posta és a Szerencsejáték Zrt. együttműködésével?

Húsz új Posta Lottózót nyit országszerte a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Posta Zrt., a lottó- és sorsjegyárusítást végző, illetve sportfogadást kínáló első értékesítőhelyet Nyíregyházán nyitották meg szerdán.


A város legnagyobb postaépületében kialakított lottózó ünnepélyes átadásán Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, az új értékesítőhelyet az ország húsz legforgalmasabb postáján alakítják ki, az ügyfelek pedig postai sorállás nélkül, egy külön postai helyiségben tudnak szerencsejáték-termékekhez jutni. A Posta eddig hagyományosan a számsors-játékok és a kaparós sorsjegyek értékesítésében volt erős, az új típusú lottózóval már a sportfogadások értékesítése is emelkedhet - mondta a nemzeti lottótársaság vezetője.

Mager Andrea emlékeztetett, a két cég közötti megújult partnerségi kapcsolat az elmúlt évben meghirdetett postapartneri programjával indult el, ebben a programban jelenleg 111 településen működik együtt a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Posta Zrt.

Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója az eseményen kiemelte, a vállalat az elmúlt évben új stratégiába kezdett, a hagyományos postai szolgáltatások biztosítása mellett kiterjesztette postapartneri programját, kiszélesítette pénzügyi közvetítői tevékenységét, valamint egyéb pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat is nyújt ügyfeleinek. A cél egy olyan új vállalkozásforma megteremtése volt, amelyben a Posta partnerei a lottótársaság segítségével megtarthatják jövedelmezőségüket és eredményességüket - hangoztatta az elnök-vezérigazgató.

Hozzátette, az új Posta Lottózókban bevezetett sportfogadásokkal az eddigi évi 50 milliárd forintos szerencsejáték-árbevételét akár meg is megtöbbszörözheti a Posta.

A tapasztalatok szerint évről-évre egyre többen intézik online formában a postai ügyeiket, ezt a volumencsökkenésből eredő "kiüresedést" szeretné különböző termékek közvetítésével és más pénzügyi tevékenységgel betölteni a Magyar Posta - fogalmazott az állami postavállalat vezetője.A két társaság tervei szerint az egykori postaboltok helyén megnyíló új értékesítőhelyek közül kilencet ebben az évben, a többit jövőre adják át a vásárlóknak.

Ne hagyd ki!