Nagy sikerről számolt be a finn cég
Fotó: Shutterstock

Piacvezető lett a Nokia az egyik mobiltelefonos szektorban

Jelentős sikeréről számolt be a Nokia telefonok mögött álló finn cég: piacvezetők lettek a mobiltelefon-piac egyik szegmensében. Ráadásul néhány hete azt is bejelentették, a gyártásuk egy részét áthelyezik Európába, mégpedig Magyarországra.


Csúcsra került a Nokia

A Nokia telefonok mögött álló finn cég, a HMD Global friss tájékoztatása szerint piavezetővé váltak a nyomógombos telefonok szektorában az év harmadik negyedévében. A piaci részesedésük elérte a 30,7 százalékot, miután az eladásaik darabszáma 22,4 százalékkal nőt az előző negyedévhez képest.

A sikerük leginkább azzal magyarázható, hogy elsőként integrálták a telefonjaikba az egységes fizetési felületet (UPI), amely biztonságos digitális pénzügyi tranzakciókat tesz lehetővé. Emellett új dizájnnal látták el az olyan népszerű modelljeiket, mint a Nokia 105 2022, a Nokia 110, a Nokia 110 4G, a Nokia XpressAudio és a Nokia 2660 Flip.

Az Index kiemeli, a vállalat tájékoztatása szerint a későbbiekben is törekedni fognak rá, hogy megtartsák a vezető helyüket a nyomógombos, avagy retro telefonok piacán.

Magyar segítséggel hódítaná meg újra a világot a Nokia

Egyébként az HMD Global néhány hete jelentette be azt is, hogy Európába hozza a Nokia gyártásának egy részét, ráadásul nem is akárhová, hanem Magyarországra.

A finn cég egyelőre egyetlen típus, a Nokia XR21 gyártókapacitásait költözteti hozzánk. Az 5G-s készülék igen strapabírónak számít, ugyanis a gyártó szerint terepmunkákat végzők is nyugodtan használhatják.

A középkategóriába érkező telefont az extrém fizikai körülmények között dolgozók mellett a vállalati és/vagy kormányzati ügyfeleknek szánják, ahol kiemelt szerepet kap a kiberbiztonság.

Ugyan a magyar gyártás fontos lesz, azonban a helyi üzem nemzetközi mércével nézve igen szerény számokkal fog dolgozni: első körben 50 egyedi, gravírozott darabot gyártanak a telefonból, majd az úgynevezett „European Edition”-ből mindössze 302 darab készül majd, viszont később várhatóan felpörög a gyártás.

Azonban a HMD egyelőre nem volt hajlandó elárulni, hol indul a magyarországi gyártás.

Korábban a Nokiának volt egy üzeme Komáromban, de az 2014-ben a Microsoftkezébe került, az amerikai cég pedig idén nyáron bezáratta.

Ne hagyd ki!