Mire elég 445 millió euró? És ki kaphat belőle?
Fotó: Unsplash

Mire elég 445 millió euró? És ki kaphat belőle?

A Sofinnova Partners, egy londoni és párizsi érdekeltségű kockázatitőke-befektető cég 445 millió eurós alapot hozott létre, hogy támogassa a startup fázison túllépő egészségügyi vállalatokat.

A Sofinnova jelenleg körülbelül 2 milliárd eurós költségvetéssel gazdálkodik. A cég azt a célt tűzte ki maga elé, hogy olyan élettudományi területeken tevékenykedő cégeket finanszírozzon, melyek késői stádiumban vannak. Ez azt jelenti, hogy ezek a cégek már túlléptek valamelyest a startup-fázison, és már beléptek a gyorsan növekvő eladások és nagy bevételek világába. Antoine Papiernik, a Sofinnova egyik elnöke és ügyvezető partnere elmondta a Sifted-nek, hogy az Egyesült Államokban bevett szokás ez a finanszírozási forma, és úgy gondolják, hogy Európában hatalmas még kiaknázatlan ez a terület, mely csak rájuk vár. Olyan cégeket keresnek, melyek világszintű technológiákat alkalmaznak, de nem kapják meg azt a szintű támogatást, melyre számos példa van Amerikában.

​Mi az, amit keresnek ezek a befektetők?

Antoine Papiernik elmondása szerint Európa élenjár olyan technológiák terén, mint az onkológia, a génterápia és a ritka betegségek kezelése, de az új technológiák és módszertanok kidolgozása terén is fontos szerepet töltenek be. Jelenleg már 10 befektetést megvalósítottak, a jövőben pedig 10-15 cégbe akarnak invesztálni, egyenként 15 és 40 millió eurót. A befektetéseik 80 százalékát tervezik az európai piacon, a maradékot pedig az amerikai színtéren.

​Vajon mindig a Nasdaq lesz a célja az európai cégeknek?

„A koronavírus bebizonyította, hogy Európa technológiai szinten egy szinten áll az Egyesült Államokkal" – nyilatkozta Antoine Papiernik. Ezzel arra célzott, hogy már Amerikában is hallott az utca embere például a BioNTech-ről. A német BioNTech, akik a Pfizerrel közösen fejlesztették az egyik koronavírus vakcinát, már listázva van a Nasdaq-on. Az ügyvezető szerint Európában még mindig jellemző az, hogy a vállalatok nem jutnak megfelelő befektetésekhez, kivéve, ha az amerikai, vagy a Hong Kong-i piachoz fordulnak. Elmondása szerint viszont semmi szükség arra, hogy ki is települjenek ezek a cégek az érintett országokba, ugyanis gond nélkül bejegyezhetőek ezeken a tőzsdéken a válllalatok, ha megfelelő támogatást kapnak. Többek között ezt a tendenciát szeretnék támogatni az európai vállalatok kultúrájában.

Ne hagyd ki!