A Windows fejlesztései jelentős hatással lehetnek a hardverek piacára is
Fotó: Shutterstock

Hamarabb szükséged lehet új számítógépre, mint gondolnád

Egyre több mesterséges intelligencián (MI) alapuló megoldást próbál beépíteni a Windows-ba a Microsoft. A fejlesztések miatt növekedni fog az operációs rendszer minimális hardverigénye.


Átalakíthatják a Microsoft fejlesztései a hardverek piacát

Jelentősen nőhet a mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat futtató számítógépek minimum hardverigénye, főleg a RAM területén. A Windows fejlesztései is ilyen irányt vettek az elmúlt időszakban. Eddig a Windows 11 minimális követelménye 4 GB RAM volt (igaz, inkább 8 kellett a megfelelő működéshez), azonban a későbbiekben ez az érték 16 GB-ra emelkedhet az említett okok miatt – írja jelentésében a TrendForce.

A HVG hozzáteszi, valóban jelentős RAM-mennyiséget igényelnek a MI-n alapuló technológiák. Sőt, a processzoroktól és a grafikus kártyáktól is nagyobb teljesítményre lehet szükség a zökkenőmentes MI-élmény eléréséhez. Legalább 40 teraflop (TOPS) lehet, amit megkövetelhet a rendszer.

Tehát az MI jelentős számítási kapacitást igényel. Emiatt sokaknak lehet szüksége új hardverekre hamarosan.

Óriásit emelkedhet az SSD-meghajtók árszintje is az idén

A TrendForce azt is megerősítette, akár másfélszeresnél is nagyobb emelkedésre lehet számítani az SSD-meghajtók árában a következő hónapokban, ami részben a NAND chipek drágulásával magyarázható. Az áremelkedés további oka lehet, hogy korábban túl mélyre esett vissza az árszint, így a gyártók jelentős veszteséggel termeltek. Ahhoz, hogy kiegyenlítsék a saját veszteségüket, legalább 40 százalékos áremelést kell eszközölniük. Persze nyereségre is szükségük van, így a szakértői vélemények alapján az áremelés 50 százaléknál is nagyobb lehet a következő hónapokban.

A TrendForce jelentése előtt más előrejelzések is arra figyelmeztettek, az SSD-k árai jelentősen emelkedni fognak 2024-ben. Azok az áremelést elsősorban azzal magyarázták, megugrott a globális kereslet a flash memóriákra és az SSD-ket alkotó chipekre, miközben csökkentek a gyártói kapacitások.

A Phison - az egyik vezető SSD-vezérlőgyártó – már korábban bejelentette, emiatt 40 százalékos bevételnövekedésre számít a következő időszakban. A Western Digital pedig néhány hete közölte, a flash memóriák árának 55 százalékos emelését tervezik 2024-ben.

Egyébként az áremelési hullám nem a napokban kezdődött. A Samsung és az SK Hynix - a piac két legnagyobb szereplője - már hónapokkal ezelőtt jelentős áremelést eszközöltek. Az előbbi akkor 20 százalékkal növelte az árszintjét, igaz, az utóbbi valamivel kevesebbel.

Mindezek miatt, akik SSD- vagy memóriabővítést terveznek, azoknak érdemes lehet mielőbb megvásárolniuk a hardvereket.

Ne hagyd ki!