A Főtaxi flottájának egyik sárga autója Budapesten
Fotó: Shutterstock

Új szolgáltatást indított a Főtaxi, mutatjuk a részleteket

Az üzleti szegmensre koncentrálva és az ügyfelek igényeire reagálva indította el csomagszállítási szolgáltatását a Főtaxi a fővárosban és az agglomerációban. Az azonnali futárposta-szolgáltatás, a Főtaxi GO a hét minden napján, a nap 24 órájában elérhető, egyetlen borítéktól az egytonnás rakományig szinte mindent szállítanak.


A szolgáltatásról

A Főtaxi az indulásról kiadott közleményében azt írja, a szállítandó küldeményt a megrendeléstől számítva legfeljebb 4 órán belül felveszik, de sürgős szállítás esetén azonnali, vagyis akár 5-10 percen belüli kiállást is vállal a társaság. A szolgáltatás ráadásul flexibilis, vagyis a feladó a küldemény felvételétől kezdve a kézbesítés megkísérléséig bármely időpontban rendelkezhet a küldemény címzettjének vagy címének a megváltoztatásáról.

A korábbi visszaesés után az utóbbi évben tapasztalt folyamatos forgalomnövekedés mellett a Főtaxi továbbra is őrzi piacvezető szerepét. Ezt egyebek között annak is köszönhetjük, hogy mi rendelkezünk a legnagyobb vállalati partnerkörrel a taxitársaságok között. A Főtaxi GO szolgáltatás ennek az üzleti szegmensnek az új mobilitási kihívásaira ad választ, ráadásul azonnal, a hét minden napján és órájában

– mondta Reich Ádám, a Főtaxi vezérigazgatója.

A Főtaxi új szolgáltatásának révén a megrendelők a szerződésektől és más fontos dokumentumoktól kezdve az akár 1 tonnás rakományig szinte bármit feladhatnak. A küldemények – a csomag méretétől függően – motorkerékpárral, személyautóval, furgonnal vagy teherautóval jutnak el a címzetthez Budapesten belül vagy az agglomerációban.

Kevesebb a taxis

A járvány kezdete óta a visszaeső forgalom miatt mintegy kétezer taxis tűnt el Budapesten. A buszsofőrnek, fuvarozónak állt taxisok zöme nem tért vissza a szakmába, ugyanis új munkahelyeiken a többszörösét is megkeresik korábbi bevételeiknek. A járványban 60-70 százalékkal csökkent a fővárosi taxik utasforgalma, a korábbi, hétezres létszám emiatt ötezerre apadt.


Ne hagyd ki!