A Margit hídnak ütközött egy ukrán teherhajó
Fotó: Shutterstock

A Margit hídnak ütközött egy ukrán teherhajó

A Margit híd egyik pillérének ütközött egy ukrán teherhajó kedden reggel - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben személyi sérülés nem történt.


Kisdi Máté katasztrófavédelmi szóvivő elmondta: egy vasércet szállító teherhajó bárkája ütközött "érintőlegesen" az egyik pillérnek. A hajó kormányozható maradt, továbbhaladt dél felé, a Csepel-sziget környékén talált kikötési lehetőséget. A katasztrófavédők beavatkozására nem volt szükség.


A hídpillérrel ütköző ukrán felségjelű teherhajó öt összekapcsolt uszályt tolt déli irányban. Az illetékes hídmesteri szolgálat azt jelentette, hogy a budai egyes pillért érintette a teherhajó, de abban kárt nem okozott.

Csécsi Soma a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy a balesetben személyi sérülés nem történt. A rendőrség szemlét tart a hajón, és víziközmű veszélyeztetése miatt büntetőeljárásban vizsgálják a baleset összes körülményét. A hajó a baleset után Budapest Háros kijelölt horgonyzóhelyén kötött ki - tette hozzá a rendőrségi szóvivő.


Ne hagyd ki!