Új, alternatív alkalmazásboltok jelenhetnek meg a piacon
Fotó: Shutterstock

Vége az App Store egyeduralmának az iOS-es piacon

Nyitottabbá tette az iOS 17.4 az Apple ökoszisztémáját. Emiatt alternatív alkalmazásboltok jelenhetnek meg a piacon. Jelenleg úgy tűnik, az iOS-en eddig egyeduralkodó App Store első nagy kihívója a Patreon-integrációs AltStore lehet Európában.


Indulhatnak az első alternatív iOS-es alkalmazásboltok

Az Európai Unió digitális piacokat szabályozó rendelete (DMA) március 7-től lépett hatályba. Ez jelentős változásokat hozott az Apple alkalmazásdisztribúciós stratégiájában az EU tagállamaiban. A DMA előírása szerint a nagy technológiai vállalatok nem korlátozhatják a felhasználókat abban, honnan töltik le az alkalmazásaikat. Ennek eredményeként lehetővé vált, hogy harmadik féltől származó alkalmazásboltok is megjelenjenek az iOS-en az App Store mellett.

Azonban nagyjából egy hónappal a DMA életbe lépése után csak egy ilyen iOS-es appbolt, a B2B-fókuszú Mobivention működik élesben. Igaz, az Epic Games Store, a MacPaw, a Setapp és az AltStore tervei között is szerepel, hogy belépnek az EU piacára. Közülük valószínűleg az utóbbi lesz az első, amely hozzáférhetővé válik az európai iPhone-okon. Az AltStore új, iOS-verziója felülvizsgálati szakaszban van, csak az Apple jóváhagyására vár.

Viszont a hwsw megjegyzi, az új portál az indulásakor várhatóan csak két alkalmazást fog kínálni az EU-ban: a Delta játékemulátort és a Clip vágólapkezelőt, amelyek a Patreonon keresztüli támogatásért cserébe lesznek elérhetők. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy a fejlesztők elkerüljék az Apple által szabott 15-30 százalékos jutalékot.

Prémium okostelefonok viszik a hátukon az okostelefon-piacot

Egyébként a Canalys elemzőcég februárban tette közzé a tavaly legnagyobb darabszámban eladott mobiltelefonok toplistáját. Ennek a legelejére az Apple legdrágább modelljei, az iPhone 14 Pro Max és az iPhone 15 Pro Max kerültek. Az előbbi 34 milliós értékesítéssel lett az első. Csupán 1 millió eladással előzte meg a második helyezettet, pedig az utóbbi csak szeptemberben került az üzletekbe. A harmadik helyen pedig a iPhone 14 végzett 29 milliós értékkel.

Ezek a számok is igazolják azokat a piaci megfigyelések, melyek alapján az utóbbi évek kedvezőtlen világgazdasági környezete miatt csökkentek az okostelefonok globális eladási, viszont a prémium szegmenset sokkal kevésbé érintették ezek a folyamatok.

Ráadásul a Canalys szerint ez az első alkalom, hogy egy iPhone Pro modell áll az éves eladási toplista élén.

A tízes listán a Apple készülékei mellett csupán Samsung telefonoknak jutott hely. Azonban a dél-koreai gyártót nem top mobilok képviselik a felsorolásban, hanem „A”-szériás mobiltelefonok kerültek a top10-be. A legelőkelőbb, hatodik helyen 21 milliós eladással a Galaxy A14 4G áll, valamint nyolcadik lett az A53 (20 millió értékesítés), illetve kilencedig az A14 5G (19 millió készülék).

Ne hagyd ki!