Nem mindenki fizet szívesen súlyos százezreket egy új mobiltelefonért
Fotó: Shutterstock

Hamarosan érkezhetnek a megfizethetőbb Samsung mobilok

Sajtóinformációk szerint közel van a Samsung közelmúltban bemutatott modelljeinél kedvezőbb árú mobiltelefonjainak a debütálása. Az iparági információk szerint hamarosan érkezhet a Samsung Galaxy A55 és A35 is.


Ha minden igaz, nem kell sokat várni az olcsóbb új Samsungok érkezésére

A Samsung az „A” sorozatú mobiltelefonjaival elsősorban azokat célozza meg, akik többre vágynak a belépő szinttől, de a stabil teljesítmény és a megfelelő kamerás képességeken túl nem szeretnének fizetni a csúcskategóriás S és Z készülékek extra funkcióiért. Nagyon úgy tűnik, hamarosan ilyen telefonokat is a piacra dobhat a dél-koreai gyártó.

A NotebookCheck arról ír, a Galaxy A55 5G és a A35 5G is felbukkant az interneten a napokban. Ugyanis az előbbit SM-A556E/DS, az utóbbit pedig SM-A356E/DS modellszámon jegyezte be az adatbázisába az Indiai Szabványügyi Hivatal, amely a közelgő premierükről árulkodik.

A PC World megjegyzi, a bejegyzésből nem derült fény az okostelefonok tulajdonságaira. Azonban a korábbi iparági pletykák szerint az A55 egy háromkamerás készülék lehet, lyukkamerás szelfi szenzorral és az iPhone-okra hajazó lecsapott kerettel. A mobilba egy 6,5 hüvelykes AMOLED kijelző kerül 6 GB RAM és 128 GB tárhellyel, 50+12+5 MP-es hátlapi képalkotókkal és egy 5000 mAh-s akkumulátorral.

Az A35 pedig szintén háromlencsés hátlapi plusz lyukkamerás előlapi kialakítású készülék lehet, iPhone-szerű élekkel. A kijelző itt egy 6,6 hüvelykes Super AMOLED 120 Hz-es képfrissítéssel, a hátoldalon 50 + 8 + 2 MP-es kamerákkal, az A35-höz hasonlóan 5000 mAh-s akkuval – legalábbis ezt valószínűsíti a szaksajtó.

Újabb készülékek kerültek be a Samsung szervízprogramjába

Egyébként számos újabb országra, köztük Magyarországra is kiterjesztette önkiszolgáló javítási programját a Samsung Electronic néhány hete. Tehát a magyar felhasználók már maguk is megjavíthatják egyes Samsung készülékeiket otthon.

Az eredetileg Dél-Koreában és az Egyesült Államokban induló programban a kezdetekben csak a Galaxy S20, S21 és S22 sorozatú okostelefonok vettek részt. Azok kijelzőjét, akkumulátorát, hátlapját és töltőcsatlakozóját lehetett otthon cserélni eredeti alkatrészekkel. Később a készülékek listájára felkerültek a Galaxy S23 sorozat, valamint a Galaxy S9 tablet és a Galaxy Book/2 Pro PC-k egyes konfigurációi is, ugyanúgy, mint a hajlítható telefonok közül a Z Flip 5 és a Z Fold 5.

A napokban pedig újabb készülékeket vontak be a programba. Igaz, egyelőre csak az Egyesült Államokra érvényes a bővített lista, de egészen biztos, hogy hamarosan Magyarországon is kiterjesztik a szolgáltatást, ahogyan azt korábban is tették. De soroljuk az érintett készülékeket:

  • Okostelefonok:
    • Galaxy Z Fold5
    • Galaxy Z Flip5
    • Galaxy S23 sorozat - S23, S23+, S23 Ultra, S23 FE
    • Galaxy S22 sorozat - S22, S22+, S22 Ultra
    • Galaxy S21 sorozat - S21, S21+, S21 Ultra
    • Galaxy S20 sorozat - S20, S20+, S20 Ultra
  • Táblagépek:
    • Galaxy Tab S9 sorozat - S9, S9+, S9 Ultra, S9 FE, S9 FE+
    • Galaxy Tab S7+
  • Laptopok:
      • Galaxy Book2 Pro 15"
      • Galaxy Book2 Pro 360 15"
      • Galaxy Book2 Pro 360 5G 13.3”
      • Galaxy Book Pro 15"
      • Galaxy Book Pro 360 15”
    • TV-k (2023-as modellek):
      • 77"-ps OLED S90C TV
      • 98"-os Samsung Neo QLED 8K QN990C TV
      • 75"-os The Frame – Disney100 Edition
      • 65"-os The Frame – Disney100 Edition
      • 55"-os The Frame – Disney100 Edition
      • 85"-os The Terrace Full Sun Samsung Neo QLED 4K LST9C
    • Projektorok (2023-as modellek):
      • Freestyle Gen 2 Gaming Hub-bal
    • Monitorok (2023-as modellek):
      • 27"-os ViewFinity S9 5K Monitor
      • 34"-os ViewFinity S65UC Ultra-WQHD 100Hz AMD FreeSync™ HDR10 Curved Monitor
      • 34"-os ViewFinity S65VC Ultra-WQHD 100Hz AMD FreeSync™ HDR10 Curved Monitor
      • 57"-os Odyssey Neo G9 Dual 4K UHD Quantum Mini-LED 240Hz 1ms HDR 1000 Curved Gaming Monitor
      • 27"-os M80C Smart Monitor 4K UHD (fehér, pink, zöld)
      • 27"-os M70C Smart Monitor 4K UHD (white)
      • 27"-os Odyssey G55C Gaming QHD LED Monitor
    • Soundbar-ok (2023-as modellek):
      • HW-A445 2.1ch Sound bar with Dolby & DTS Audio (HW-A445)
      • Ultra-slim 3.1.2ch. Wireless Dolby ATMOS Soundbar + Bezel w/ Q-Symphony (HW-S80CB)
      • 5.1ch. Wireless Dolby ATMOS Soundbar w/ Q-Symphony (HW-S68CB)
      • Sound Tower 210W Bi-directional High Power Audio w/ Built-in Battery (MX-ST5CB)

    A pótalkatrészek és a javítókészletek ára készülékenként eltérő. Például egy Galaxy Z Flip5 kijelzőt és akkumulátort tartalmazó javítócsomag néhány napja több mint 193 ezer forintba került. Viszont a Galaxy S23 Ultrához ugyanez 131 ezer.

    Ne hagyd ki!