Nem lehet túl büszke a számokra a Microsoft
Fotó: Shutterstock

Ezért titkolózhat a Microsoft a Windows 11 terjedéséről

A Microsoft jó ideje nem tesz közzé hivatalosnak tekinthető számokat a Windows 11 terjedésének ütemével kapcsolatban. Azonban friss adatok világíthatnak rá, mi lehet a titkolózás oka. Úgy tűnik, nem erre számítottak a fejlesztők az új rendszer adaptációjától.


A vártnál lassabban növekedhet az új Windows felhasználóinak a száma

Ugyan a Microsoft nem teszi közzé a Windows 11 terjedésére vonatkozó adatait, azonban a Windows Central információi szerint mintegy 400 millió eszközre lehet telepítve az operációs rendszer. Emellett a portál úgy tudja, a vállalat várakozása szerint 2024 elejére érhetik el az 500 millió aktív eszközt. Ezek a számok megerősítik azokat az iparági pletykákat, melyek szerint az elődjéhez képest igen lassan nyer teret a legújabb Windows.

A Windows 10-nek a megjelenése után alig több mint egy évébe telt átlépnie a 400 milliós mérföldkövet. A 600 milliós lépcsőfokra pedig a kezdetektől számítva nem sokkal több, mint két év után ugrott fel. Viszont a 11-es rendszernek a 400 milliós szinthez volt szüksége durván két évre.

A hwsw a Windows 11 lassú térnyerését leginkább azzal magyarázza, hogy sokaknak nehéz lehet megfelelni az új operációs rendszer hardveres követelményeinek, valamint egyesek szerint a szoftveres újításai sem annyira vonzók.

Szigorított a Microsoft

A napokban írtunk róla, hogy a Microsoft komoly lépésre szánta el magát, ami miatt sokan nem fognak örülni: mostantól csupán a Windows 10-ről lehet a 11-es verzióra frissíteni, a régebbi kiadásokkal rendelkezőknek pedig új licenszet kell venniük.

A Microsoft még 2015-ben, a Windows 10 bevezetésekor úgy határozott, hogy nemcsak a legutóbbi, hanem a régebbi termékkulcsokkal rendelkező felhasználók is letölthetik az éppen aktuális operációs rendszert.

Ez az ajánlat eredetileg egy évig élt volna, viszont egy nem ismert indok miatt egészen mostanáig a Windows 7-es és 8-as felhasználók jelentős része is ingyen letölthette a Windows 11-et a számítógépére.

Ennek azonban most vége: egy német oldal nemrégiben kiszúrt egy rövid, ám furcsa üzenetet a Microsoft oldalán, amely szerint a Windows 11 mostantól csupán a Windows 10-es kulcsokkal aktiválható ingyenesen.

A hír hallatán egy másik oldal, a Neowin is akcióba lendült, a lap újságírói pedig le is futtattak egy tesztet: a jelenleg is elérhető 22H2-es verziójú Windows 11-et le lehet ingyenesen tölteni a 7-es és 8-as kivitellel, ám a most tesztelés alatt álló 24H2-es kiadás esetében már nem.

Ez a változtatás az új számítógép-vásárlókat is érinti majd, ugyanis mostantól – hacsak nincs minimum 10-es Windows-kulcs az ember birtokában – a készülékhez szinte minden esetben meg kell venni az operációs rendszert is.

Ne hagyd ki!