Sok vendéglős megégette magát a járványban
Fotó: Shutterstock

Gerendai Károly elárulta, hogyan vészelte át a milliárdos bukást

2022-ben a minőségi vendéglátás ismét nyereséges pályára állhat a Covid miatti kényszerű veszteségek után. Gerendai Károly hisz benne, hogy a járvány elmúltával a digitális alternatívák térnyerése ellenére ismét szükség lesz a személyes élményekre, a vendéglátás és a turizmus hosszú távon növekedés előtt áll.


Volt tartaléka

A vállalkozó a Digital Hungary-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy szerencsére egyre inkább fenntartható a pálya. A veszteségek kapcsán a legnagyobb szerencséjük az volt, hogy sokakkal ellentétben, legalább volt jelentős tartalékuk a korábbi sikeres üzleti tevékenységből, illetve a Sziget eladásából.

Ha ez nem lett volna, nem tudtuk volna miből finanszírozni az ilyen mértékű (Gerendai tavaly nyáron milliárdos összegről beszélt) veszteségeinket. 2021-re sokat javult a helyzet – a kereslet is nőtt és megtanultunk együtt élni is a koronavírussal, úgy tudtuk optimalizálni a tevékenységünket, hogy jóval kisebb veszteségeink legyenek. 2021. második félévére kezdett a turizmus is magára találni. Fesztiválok ugyan még tavaly sem voltak, de például a Budapest Park már tudott működni – persze kisebb nézőszámmal, mint korábban.

  Csökkenő veszteségek 2021-ben

Az üzletember elmondat, voltak olyan vállalkozásaik, amelyek a helyzethez alkalmazkodva már tudtak kisebb nyereséget is termelni. Összességében a veszteség az ötödére csökkent 2020-hoz képest. Az idei évnek már azzal az elvárással futottak neki, hogy lehetőség szerint már semelyik vállalkozásuk ne termeljen direktben veszteséget. No nem azért, mert azt gondolják, hogy a Covidnak idén nem lesz rájuk már semmilyen hatása, hanem mert ki tudják küszöbölni ezeket a hatásokat. Illetve a járvány hatására kialakított új üzleti modellek is várhatóan tovább működnek, de a korlátozások elmúlásával már nem kényszerpályaként, hanem új üzleti lehetőségként tekintenek rájuk. A teljes interjút ITT találjátok.


Ne hagyd ki!