A következő évre várt inflációhoz képest különösen jelentősnek tűnhet
Fotó: Shutterstock

Ekkorát emel a tarifáin a Vodafone

A jövő év márciusától megemeli a lakossági és kisvállalati ügyfelek havi előfizetési díjait a Vodafone. A drágulás a jövő évre várt inflációhoz képest jelentősnek tűnhet.


15,4 százalékkal emeli a publikus tarifákat használó lakossági és kisvállalati ügyfelek havi előfizetési díjait a Vodafone 2024 márciusától. Tehát a változás a harmadik hónapra vonatkozó számlákon fog először megjelenni. Azonban a cég tájékoztatása szerint egyes kedvezmények mértéke is ennyivel fog emelkedni.

A vállalat közölte, ennél nagyobbat is emelhetett volna, hiszen korábban kijelentették, a díjkorrekció mértéke a tárgyévet megelőző naptári év augusztus 31. napja és az azt megelőző naptári év szeptember 1. napja közti időszak átlaga. Az pedig 22,01 százalék volt.

Az elmúlt év egyik kellemetlen meglepetése volt, hogy a telekommunikációs cégek előretekintve az inflációra, jelentősen emelték díjaikat. A Vodafone a mostani bejelentése alapján valóban kisebb mértékben emel, mint emelhetne, de ha a 2024-es - a konszenzus szerinti 6-7 százalékos - inflációt nézzük, akkor a mostani emelés jelentős

- írja szakértői véleményében a Portfolio.

A telekommunikációs cég hozzátette, több mint egymillió hazai, mobilszolgáltatást igénylő ügyfelük van, valamint nagyjából 800 ezer vezetékes előfizetőjük.

A Vodafone, a Digi, a Yettel és a Telekom reagált az izraeli háborúra

Egyébként a napokban közölte a Vodafone, a Digi, a Yettel és a Magyar Telekom is, hogy ingyenes roamingot biztosítanak az Izraelben tartózkodó előfizetőiknek.

A Vodafone Magyarország és a DIGI arról tájékoztatott, hogy a díjmentes roaming visszamenőleg, október 7-től érvényes. A havidíjas előfizetéseknél az SMS-, adat- és hívásforgalomra vonatkozó roaming díjakat október 7-től október 31-ig a havi számlákban írják jóvá. A feltöltőkártyás ügyfeleket az október 7-től október 31-ig terjedő izraeli SMS- és hívásfogalmomra vonatkozó roaming díjak esetében utólagos jóváírással kompenzálják.

A Yettel Magyarország Zrt. is jóváírja az Izraelben tartózkodó ügyfelek roaming díját. Erről az érintetteket külön megkeresik.

A Magyar Telekom pedig az október 6. és 31. között az Izraelben tartózkodó havidíjas ügyfelei roaming-díját (beleértve az alapdíjas hanghívásokat, SMS-eket, MMS-eket és a mobilinternet forgalmat) teljes mértékben, összeghatár nélkül írja jóvá.

Ne hagyd ki!