Az Aldi logója egy üzlet falán.

A nettó medián bérre vetítve a magyar fizetés 5,6 százalékába kerül egy 31 termékre kiterjedő bevásárlás egy hazai Aldiban, míg ugyanezen cikkek beszerzése egy angliai Aldiban az ottani fizetésnek csupán 1,6 százalékát viszi el. Egy magyar családnak így 3,5-szer nagyobb teher ugyanazt megvenni ugyanabban a boltban, mint egy angol családnak.


Van, ami sokkal olcsóbb Angliában

Egy hazai és egy angliai Aldi árait hasonlította össze ugyanannak a 31 termék esetében a G7. Az összehasonlítás eredménye első ránézésre nagyon megdöbbentő eredményt hozott: a 31 vizsgált termékből 14 olcsóbb Angliában, mint Magyarországon, és sokszor nem is kevéssel.

A durum spagetti kilónkénti ára az angliai Aldiban (416 forintos fontárfolyammal számolva) csupán 166 forintnyi font volt, míg itthon 518 forint. A rizs esetében szintén nagy volt az eltérés, Angliában 187 forintnak megfelelő a kilónkénti ára, ami a hazai Aldiban 368 forint.

Emellett még a burgonya, a liszt, a répa és egyes tejtermékek, illetve a zabital is jóval olcsóbb az angliai Aldiban. Ennek egyik magyarázata az lehet a G7 szerint, hogy az alapélelmiszerek döntő többségét Angliában nem terheli áfa.

Ha a teljes bevásárlólistát nézzük, akkor azt látjuk, hogy Angliában 13 260 forintnak megfelelő fontot, Magyarországon pedig 11 886 forintot fizettünk volna ugyanazért a 31 termékért. Az angol Aldi így a G7 által összeválogatott kosár szerint 11,5 százalékkal drágább, mint a magyar, azaz hiába olcsóbb a 31-ből 14 termék kint, a többi 17 magasabb árszintje ezt bőven ellensúlyozza.

Medián bérre vetítve jóval többe kerül az itteni bevásárlás

A hétköznapokhoz azonban akkor közelítünk, ha azt vesszük figyelembe, hogy Angliában jellemzően angol keresetekből vásárolnak a családok, Magyarországon pedig az itthoniakból – jegyzi meg a lap.

A legfrissebb elérhető statisztikák szerint a nettó medián (nem az átlag, hanem az a középérték, amelytől felfelé és lefelé is ugyanannyi elem van) bér az Egyesült Királyságban ma 2000 font körül van, vagyis 850 ezer forintnak felel meg. A magyar nettó medián bérre nincs friss hivatalos adatunk, de az Eurostat 2020-ra vonatkozó értékét 8 százalékkal (vagyis körülbelül az elmúlt egy év átlagos magyar béremelkedésével) megnövelve 583 eurót, azaz 210 ezer forintot kapunk.

Ezen adatok alapján az látszik, hogy egy magyar fizetés 5,6 százalékát viszi el a bevásárlásunk, az angol fizetésnek viszont csupán az 1,6 százalékába kerül, vagyis a magyar családnak 3,5-szer nagyobb teher ugyanazt megvenni ugyanabban a boltban, mint az angolnak.

Ebben a cikkben írtunk arról, miért a medián bér írja le jobban a valóságot az átlagbér helyett.

The Conversation

Friss

Grafikon a növekedésről
Fotó: Shutterstock

TOP 50 leggyorsabban fejlődő cég a régióban: vajon felfért idén magyar vállalkozás?

Idén három magyar társaság is különdíjat kapott a közép-európai Deloitte Technology Fast 50 programban, a Growth Stars és Impact Stars kategóriákban, bár a top 50-es listára nem fértek fel. A program a régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozásait mutatja be, amire idén minden eddiginél több, közel 450 vállalat pályázott és a valaha mért legnagyobb növekedést érték el a pandémia ellenére.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Borok a borospince polcain
Fotó: Shutterstock

Itt a világ 100 legjobb borának teljes listája: idén is lesz mit kóstolni!

Idén magyar bornak nem sikerült felkerülni a listára, de ez ne szegje kedvünket, van mit kóstolni. Kezdjük akár már a hétvégén!
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Az Amazon logója átalakítva egy dühös arccá egy tüntetésen, riporterek, tüntetők láthatók a háttérben
Fotó: Shutterstock

Háború az Amazon ellen: tucatnyi raktárt vontak blokád alá az aktivisták

A "Make Amazon Pay" , ami szakszervezetek, esélyegyenlőségi és klímavédelmi csoportok nemzetközi koalíciója, nagyszabású akciót szervezett az Amazon ellen, miközben az Extinction Rebellion környezetvédelmi csoport bekötőutakat és raktárbejáratokat zárt le.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!