Itt az újabb magyar megállapodás az orosz gázóriással
Fotó: Shutterstock

Itt az újabb magyar megállapodás az orosz gázóriással

Kiegészítő kereskedelmi szerződést írt alá a magyar MVM és az orosz Gazprom vállalat, aminek köszönhetően továbbra is versenyképes áron érkezik majd az orosz földgáz Magyarországra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.


Szijjártó Péter hangsúlyozta, a magyar kormánynak az a feladata és kötelessége, hogy az ország energiaellátása egyrészt hosszú távon biztonságban legyen, másrészt pedig ez olyan versenyképes áron ( az árról nem tett említést a miniszter. A szerk.) történjen, amely lehetővé teszi a rezsicsökkentés eredményének fenntartását. A földgázellátás esetében erre a két szempontra a garancia Magyarország és Oroszország, illetve Magyarország és a Gazprom korrekt együttműködése - tette hozzá.

A miniszter azt írta, az ellátás biztonságát a 2021-ben 15 évre megkötött hosszú távú szerződés, az árak versenyképességét pedig azok a folyamatosan megkötött kiegészítő kereskedelmi szerződések jelentik, melyek csökkentik a megvásárolt földgáz árát. Ennek a gyakorlatnak köszönhetően idén versenyképes áron 6,7 milliárd köbméter orosz eredetű földgáz érkezik Magyarországra.

Csütörtökön az MVM és a Gazprom megállapodást írt alá ennek, a Magyarország számára kedvező gyakorlatnak a fenntartására - tájékoztatott közösségi oldalán Szijjártó Péter.


Ne hagyd ki!