Nem olcsó a búcsú a gázfűtéstől, amit a szakemberhiány is nehezít
Fotó: Shutterstock

Nem lesz egyszerű a búcsú a gázkazánoktól, itt a példa

Sokak számára meglepetés, hogy az Európai Unióban akár már 2025-ben megkezdődhet a lakóházak gázfűtésű rendszerhasználatának kiszorítása. A búcsú a gázkazánoktól és a gázkonvektoroktól nem megvalósíthatatlan, de a holland példa azt mutatja, hogy ehhez jelentős állami segítségre is szükség van.


Egyre kevesebben használnak földgázt

Miközben idehaza csak most kezdünk ráébredni, hogy a nem is olyan távoli jövőben kitilthatják a földgázt a lakásokból, aközben nagyon meglepő eredményre jutott egy felmérés Hollandiában, ahol azt számszerűsítették, hogy a tavaly épített új házakban az építők-építtetők milyen arányban szerelték fel otthonukat gázfűtéssel, írja a napi.hu.

A Netbeheer Nederland (NN) jelentése szerint a tavalyi adatok alapján az új épületek 90,1 százaléka nem csatlakozik a gázhálózathoz. Egy évvel korábban ez az arány 87 százalék volt, de az NN - amely a nemzeti és regionális villamosenergia-hálózat-üzemeltetők holland szövetsége - azt is közölte, hogy drasztikusan nőni kezdett azoknak a kérelmek aránya, ahol a meglévő lakások földgázról való leválasztását kezdeményezték. A háztartások fenntartható alternatívaként áttérnek a tisztán elektromosra - tette hozzá a szövetség.

Nem egyszerű

Az NN szerint hetente mintegy 3000 otthont kell Hollandiában fenntarthatóbbá tenni a jelenleginél 2030-ig, ha az ország el akarja érni a klímacéljait, amihez nem az akarat hiányzik a legjobban, hanem az átálláshoz szükséges létszámú műszaki személyzet.

A legszűkebb keresztmetszetnek a rendszerben jelenleg a kellő számú, megfelelően képesített villanyszerelő kiállítása tűnik, az NN a villanyszerelők országos szövetségével (Techniek Nederland) és a Natuur & Milieu környezetvédelmi egyesülettel közösen úgy kalkulálta, hogy 2024-től Hollandiában évente már százezer hibrid hőszivattyút fognak telepíteni.

Ehhez egyrészt szükség lesz az új holland kormány pénzügyi segítségére is, mivel csak az átállási költség 600 millió euró lesz. Másrészt arra a központi támogatásra is szükség lesz, hogy a szükséges szakemberállomány az iskolákból, szakképző központokból mihamarabb kikerülhessen.

Ne hagyd ki!