Nemzeti konzultáció lesz az oroszokat sújtó EU-s energiaszankciókról
Fotó: Shutterstock

Nemzeti konzultáció lesz az EU-s energiaszankciókról

A Fidesz és a KDNP arra kéri a kormányt, hogy kérdezze meg a magyarokat az Oroszország elleni, energetikai tárgyú EU-s szankciókról. Így Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető szerint a nemzeti konzultációval Európában elsőként a magyarok mondhatnák el a véleményüket. A kérést a kormány nagy valószínűséggel teljesíti.


A Fidesz és a KDNP frakciója arra kérte a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt az európai uniós szankciókról – jelentette be a Fidesz frakcióvezetője a két kormánypárt közös frakcióülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón Balatonalmádiban. Kocsis Máté hangsúlyozta: azért kezdeményezték a nemzeti konzultáció indítását – amelynek középpontjában az energiaszankciók állnak majd –, hogy legyen módjuk a magyar embereknek ebben az ügyben is elmondani, hogy mit gondolnak.

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője az MTI híre szerint kiemelte: Európában a magyarok lesznek az elsők, akik elmondhatják a véleményüket a szankciókról. Az Infostart tudósítása szerint Kocsis úgy fogalmazott: az Oroszország elleni szankciók csak Európának okoznak kárt, Oroszországnak nem, sőt, és ebben a kérdésben indul nemzeti konzultáció. Mint mondta, nem mind a 11 ezerről, mert annyiról nem lehet, hanem csak a „károkat okozó” energiaszankciókról, amik „helyzetbe hozzák Oroszországot”. Szerinte eddig senki nem kérdezte meg a szankciókról az embereket, a kormány most megteszi. Hozzátette: ezzel próbálnak politikai nyomást gyakorolni az Európai Unióra a szankciók ügyében.

Tisztább képet kaphat a kormány az újabb, az Európai Unió által Oroszországgal szemben alkalmazott szankciók ügyében indítandó nemzeti konzultációnak köszönhetően - mondta a KDNP parlamenti képviselőcsoportjának vezetője egy másik tájékoztatón. Simicskó István Európában egyedülállónak nevezte azt, hogy amikor nemzeti sorskérdésben kell dönteni, megkérdezik az embereket. "Mindannyian látjuk, hogy a nemzetközi helyzet milyen mértékben fokozódik és alakul negatív irányba" - fogalmazott, hozzátéve: minden miniszter arról beszélt, hogy milyen nehézségeket okoznak a szankciók.

A DK szerint semmi értelme azokról az uniós, Oroszországgal szembeni szankciókról konzultálni, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök "egytől egyig megszavazott".


Ne hagyd ki!