Elindult a távfűtés Budapesten
Fotó: Shutterstock

Tényleg itt az Ősz, elindult Budapesten a távfűtés

Az összes fogyasztónál bekapcsolta a távfűtést október közepére a Budapesti Közművek (BKM) Nonprofit Zrt. Főtáv Távhőszolgáltatási Divíziója.

A társaság közleménye szerint szeptember közepére a szolgáltatói berendezéseket fűtésre alkalmas állapotba helyezték, szeptember 15. és október 15. között pedig az ügyfelekkel kötött megállapodásoknak megfelelően, ütemezetten elindították a fűtésszolgáltatást az összes fogyasztónál, vagyis mintegy 240 ezer lakásban, valamint mintegy 7 ezer közületi, vállalati és intézményi ügyfélnél. A fűtésindítás az ügyfelek 88 százalékánál, 3054 épület esetében már helyszíni beavatkozás nélkül történt, a távfelügyeleti diszpécserközpont segítségével.

A nyári időszakban számos tervezett távvezetéki karbantartási és beruházási munkát is elvégeztek: új fogyasztók hálózatra kapcsolása mellett kijavították a szolgáltatás esetenkénti szüneteltetését igénylő hibákat, az elhasználódott vezetékszakaszok és szerelvények cseréjét.

A társaság ezekre a karbantartási munkákra az idén több mint egymilliárd forintot fordított. Emellett több milliárd forintos volumenben folytatódott a budapesti távhőhálózat fejlesztése, ennek részeként egyebek között üzembe helyezték a Szent István körút alatt átvezetett, a Honvéd utcában húzódó új távvezetékszakaszt.

A közleményben felhívták a figyelmet arra: a most teljeskörűen bekapcsolt budapesti távfűtés a fűtött ingatlanok környezetében semmilyen többlet-környezetterhelést nem eredményez, ami - a hagyományos fűtőberendezésekkel szemben - különösen a sűrűn lakott városrészek levegőminősége szempontjából előnyös. Ezen felül a budapesti távhőrendszer révén már ma is évente akár 230 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást lehet elkerülni.


Ne hagyd ki!