British Airways gépe kék-piros logóval
Fotó: Shutterstock

Vakációzók rémálma: júliusi járatokat töröl a légitársaság

További 1500 járatot törölt a British Airways, ami főként a júliust érinti. A légiközlekedésben továbbra is munkaerőhiánnyal küzdenek, miközben az utazási kedv szárnyal.


Az egyes légitársaságok elmúlt hetekben bejelentett járattörlései több tízezer utast érintenek, akik a londoni Heathrow vagy Gatwick repterekről keltek volna útnak.

Rosszul kalkuláltak

A British Airways áprilistól októberig már járatai 10 százalékát visszamondta, de a mostani bejelentés szerint „sajnálatos módon” ez még nem volt elegendő a gördülékeny működéshez.

Az Egyesült Királyság legnagyobb légitársaságának szóvivője azt mondta:

idén már megelőző célzattal csökkentettük nyári járataink számát, hogy az utasok lehetőség szerint mihamarabb tudomást szerezzenek a változásokról. De miután a teljes légiközlekedési ipar továbbra is történelmének legnehezebb időszakát éli, elkerülhetetlenné vált, hogy újabb csökkentéseket hajtsunk végre.

A légitársaság kapcsolatba lép az utasokkal, hogy „elnézésüket kérje, és visszatérítse a jegy teljes árát, vagy új járatot ajánljon fel foglalási lehetőséget”.

A Heathrow is küszködik

A brit közlekedési minisztérium a múlt hónapban jelentette be, hogy most péntekig ad haladékot a légitársaságoknak arra, hogy elálljanak olyan repülőtéri résidőktől, amelyeket biztosan nem tudnak kihasználni.

Ez magyarázza a több tízezer utast érintő, friss járattörléseket. A British Airways még péntek előtt állítólag további indulási időktől áll el. Frissítés: ez meg is történt. A légitársaság további 10300 járatot töröl augusztus és október vége között.

A repülőtéri résidő teszi lehetővé a légitársaságok számára, hogy egy bizonyos napon egy bizonyos időben fel- vagy leszállást hajtsanak végre a reptéren. A szokásos rend szerint járattörlés esetén azt kockáztatják, hogy elveszítik a résidőt.

Szerdán a British Airways-nek még egy körülményhez alkalmazkodnia kellett:

a Heathrow-n a menetrend módosítására kényszerültek.

A reptéren arra kérték a légitársaságokat, hogy csütörtök reggeli járataik közül harmincat töröljenek, mert összesen több utasra számítanak, mint amennyit ki tudnak szolgálni. Az intézkedésre azért volt szükség, hogy az utasok számához képest megfelelő biztonsági személyzet legyen a Heathrow-n.

Itt írtunk arról, hogy a brit közlekedési minisztérium azt kérte a légitársaságoktól: ne adjanak el jegyeket olyan járatokra, amelyeket nem tudnak elindítani. Itt pedig arról, hogy a brit légiközlekedésből mennyire hiányoznak az európai munkavállalók.

Ne hagyd ki!