Drága, de jó szezon elé nézhetnek a történelmi fürdőink.
Fotó: Shutterstock

Drágul idén a strandolás, így emelik az árakat

Jelentősen növekedett a nagy, történelmi fürdőink forgalma a közelmúltban. A járvány előtti eredményeiket azonban még nem tudják megismételni, elsősorban a rezsiköltségeik megugrása miatt. A belépőjegyeik árát sem emelhetik a nyárig, júliustól azonban jelentős drágulás várható. A hazai vendégeiket viszont tehermentesíteni szeretnék.


Jelentős jegyáremelésre számíthatunk

Nagyjából 20 százalékos jegyáremeléssel számolnak a történelmi fürdők, amíg a hazai vendégkörre építő egységekben 8,7 százalékos drágulással kalkulálnak a strandok. A belföldi vendégek a bérletek segítségével, vagy a Zsigmondy Klubkártyával azonban nagyjából 60 százalékos kedvezményben részesülhetnek. Viszont nem minden fürdő drágulása várható a szezon elejétől.

Az energiaár-robbanás, az élet minden területét érintő folyamatos drágulások és a munkabérköltségek jelentős növekedése ellenére a tavalyi áron adja a fürdőbelépőket a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., (BGYH) amely önkormányzati tulajdonú vállalatként a kormány határozata értelmében június végéig nem emelhet árat. Ez az idén már 750 millió forint kiesést okoz – nyilatkozta a vg.hu-nak Szűts Ildikó, a BGYH vezérigazgatója.

Így alakul a matek

A vezető elmondta azt is, hogy a fővárosi fürdővállalat áramköltsége egy év alatt 235 százalékkal, a gázköltsége 273 százalékkal emelkedett. A munkaerő megtartása érdekében pedig átlagosan 16,7 százalékkal, a hiányszakmák esetén pedig 20 százalékkal növelték a béreket. A hazai turizmusban egyébként 40 százalékos a munkaerőhiány, ezért különösen fontos a régi dolgozók megtartása.

Jó hír azonban, hogy idén az első negyedévben visszatértek a külföldi turisták a magyar fürdőkbe. Ezért a korábban kalkulált 521,5 ezer vendég helyett az első három hónapban 836 ezren érkeztek. A forgalom növekedése pedig a pénzügyeiken is meglátszik, hiszen az előzetesen várt 2 milliárd helyett 2,7 milliárdos bevételnél jártak március végén. Ezek a számok pedig megközelítik a pandémia előtti utolsó év, 2019 értékeit.

A legnagyobb vonzerejű budapesti fürdők – a Széchenyi, a Gellért és a Rudas – külföldi látogatói közül a franciák vannak a dobogó legfelső fokán, míg az Egyesült Királyság a járványügyi nyitása után stabilan ezüstérmes lett, mögöttük az olaszok, a spanyolok, az amerikaiak és a németek következnek – számolt be a vezérigazgató.

Csökkenti az érkezők számát a háború

Tavaly az adventi időszakban már látszott, hogy ismét felpezsdülhet a történelmi fürdők forgalma, hiszen visszatért a külföldi vendégek java. Azóta csak a január volt holtszezon.

Az ukrajnai háború azonban némi visszaesést okozott a vidéki fürdővárosok és a budapesti fürdők látogatottságában is. Korábban az orosz és ukrán vendégek adták az első negyedévben a látogatók 10-12 százalékát, most azonban az oroszok aránya 64 százalékkal, az ukránoké 42 százalékkal csökkent. Akik viszont közülük érkeztek, azok eddig is a hazánkban éltek.


Ne hagyd ki!