Tengerpart színes napernyőkkel, nyugágyakkal és fürdőzőkkel
Fotó: Shutterstock

A Ryanair vezére bemondta, ennyivel drágul a repülés a tengerekhez

Borsos árú repülőjegyekkel kell számolni idén nyáron, miután tömegek készülnek az európai tengerpartokra – közölte a Ryanair vezére.


A fapados légitársaság vezetője, Michael O'Leary azt mondta: arra számít, hogy az árak ugyan egyjegyű, de nagy számmal leírható mértékben emelkednek.

Ésszerű profit

A Ryanair főnöke szerint a légitársaság alacsonyabb repülőjegy árai nagyobb keresletet generáltak, ami segítette őket a pandémia utáni helyreállásban. O’Leary abban reménykedik, hogy a jelenlegi pénzügyi évet a cég már „ésszerű nyereséggel” zárhatja.

A Ryanair a héten 355 millió eurós éves veszteséget jelentett be, mert a Covid-korlátozások feloldása után negatív hatással volt a cég működésére az omikron-variáns és az ukrajnai háború. Utóbbi miatt az olaj és ezzel együtt a repülőbenzin világpiaci ára is nagyot nőtt.

A március 31-ével záródó pénzügyi évben ugyanakkor a cég vesztesége a vártnál kisebb volt, és kevesebb annál az 1 milliárd eurónál, amit az azt megelőző évben kellett elkönyvelniük.

Michael O'Leary szerint júniusra a repülőjegyek árai ugyan még nem érik el a pandémia előtti szintet, de mindenképpen drágulnak. A jelenlegi foglalások alapján egyszámjegyű növekedésre számít az idei szezonban.

Élénk kereslet mutatkozik az európai tengerparti célpontok iránt, ezért a mostani árak még emelkedni fognak

- mondta el a BBC-nek.

Megtartották dolgozóikat

Ugyanakkor arra számít, hogy télen már olcsóbban lehet majd repülni.

Hozzátette: még korai bármit mondani, de egyértelműen gazdasági visszaesés előtt állunk, és akár recesszió is bekövetkezhet.

A légitársaság közlése szerint az egy év alatt 97 millió utasuk volt, és ebben meglátszik a korlátozások feloldása, hiszen az azt megelőző évben csupán 27 és fél millióan repültek velük.

Michael O'Leary reméli, hogy az idei pénzügyi évben ez a szám 165 millióra emelkedik. A pandémia előtt a rekordjuk évi 149 millió utas volt.

A Ryanairnek nem kell megküzdenie a versenytársait sújtó munkaerőhiánnyal. Ők megtartották az embereiket, akik beleegyeztek abba, hogy kevesebb fizetést kapjanak.

Ne hagyd ki!