HearHere app egy okostelefonon, jegyzettömbbel, tollal

Kevin Costnert mindig is elbűvölték a régmúlt idők történetei, valamint az autós kirándulások. Ezért is szállt be egy utazási app finanszírozásába, sőt, a hangját is kölcsönözte a történetmeséléshez.


A színész felületes ismeretségben volt a HearHere app kiötlőjével, Woody Searsszel, és már a kezdetektől több hanganyagot is felmondott az appra, majd később társalapítóként is beszállt a vállalkozásba.

Lebilincselő történetek

Costner a CNBC-nek elmondta, hogy számtalan startuphoz volt már köze, de ez igazán megtetszett neki, mert viszontlátta benne saját történelem iránti rajongását.

Sokat vagyok úton autóval Amerikában, és mindig megállok az emléktábláknál. Máskülönben az utazás csak a mérföldek számlálása. A jó történetek mindig is lenyűgöztek

- magyarázta Costner.

Az app Észak-Amerika első lakóinak történeteivel is foglalkozik, akárcsak a Farkasokkal táncoló című film, amelynek Costner volt a rendezője, főszereplője és producere, és amellyel 1990-ben Oscar-díjat nyert.

Mindig is érdekelt, hogy kik jártak előttünk, hiszen nem érthetjük meg a jelent a múlt ismerete nélkül

– fogalmazott.

Costner szerint fontos, hogy az amerikai történelem kellemetlenebb részeit se hallgassuk el.

A történelmünk nem minden pontján felemelő, van benne erőszak is. Manapság csak figyeljük a világon végigsöprő agressziót, és azt gondoljuk: nálunk ilyen nem volt. De igen, volt - hívta fel a figyelmet.

Hibátlan időzítés

A HearHere 2020 augusztusában jelent meg, véletlenül éppen akkor, amikor a pandémia miatt a road tripek, az autós körutak ismét az érdeklődés középpontjába kerültek, hiszen

minden más utazás vagy lehetetlen, vagy túl körülményes volt.

A road tripek népszerűsége azóta is töretlen az Egyesült Államokban. A Vacationer utazási oldal márciusi felmérése szerint idén nyáron az amerikai felnőttek 80 százaléka – vagyis több mint 200 millió ember – tervez autós utazást az országban.

Az appon már több mint kilencezer történet van, a témák Abraham Lincolntól Janis Joplinig terjednek.

The Conversation

Ne hagyd ki!