Az Egyesült Királyság versenyhivatala figyelmeztette az utazási társaságokat, készen kell állniuk a gördülékeny pénzvisszafizetésre. Ha a koronavírus-járvány miatt meghiúsul a vásárlók nyaralása, kötelesek visszatéríteni minden értékesített utazási csomag árát-írja a BBC.


2020-ban több mint 23 ezer panasz érkezett be a hivatalhoz, amely öt nagy utazási iroda ügyében intézkedett. Összesen 200 millió angol fontot fizettek vissza a pórul járt vásárlóknak.

Tanultak a hibákból

Az Egyesült Királyság május 17-én feloldja az utazási korlátozást. Természetesen lesznek megkötések, ugyanis rangsorolni fogják az országokat veszélyeztetettségi szintek szerint, így csak a biztonságosnak ítélt államokba utazhatnak a szigetország polgárai. A versenyhivatal viszont attól tart, hogy ezek a besorolások nagyon gyorsan változhatnak, így figyelmeztette az utazási társaságokat, álljanak készen a megvásárolt csomagok visszatérítésére. Azok a cégek, amelyek elutasítják, vagy késleltetik a kifizetéseket, jogi lépésekre számíthatnak.

A legnagyobb problémát tavaly az okozta, hogy sok utazást az utolsó pillanatban kellett lemondani. A hoppon maradt vásárlók pedig nagyon szövevényes kárpótlási folyamatokkal találták szemben magukat. Ezeket a hibákat akarja kiküszöbölni a hivatal.

A vállalatoknak 14 napon belül vissza kell téríteniük a meghiúsult utazásokat. Lehetőség lesz arra is, hogy másik időpontban használják fel a vásárlók az utazási csomagot.

Ejnye-bejnye

A versenyhivatal a Tui, a Teletext Holidays, a LoveHolidays, a Lastminute.com és a Virgin Holidays vállaltok kapcsán kapta a legtöbb panaszt. Őket végül összesen 200 millió font kifizetésére kötelezték.

Példának felhozták a Teletext Holidays-t, a vállalt a múlt hónapban még 7 millió fonttal lógott a vásárlóknak. Bírósági üggyel „fenyegették" őket, de végül a vállalat beadta a derekát, így nem fajultak el a dolgok.

Megemlítették a Lastminute.com-ot is, amely 1 millió dollárt tartott vissza a vásárlóktól, de végül ők is inkább a visszafizetés mellett döntöttek.

A hivatal továbbá megkérte a társaságokat, a vörös zónákba ne tervezzenek utazásokat, nagy felelőtlenség lenne. Ebben szófogadók voltak, a jelenlegi ajánlatok alapján egyelőre csak a zöld jelzésű országokba, például Portugáliába kínálnak utazásokat. Vannak azonban akik borúsabban látják a jövőt. Az On The Beach online utazási iroda például megszűntette az összes nyári csomagjának árusítását.

Azok, akik nem tartják be a hivatal előírásait, mehetnek a bíróságra.


Friss

Fotó:123RF

Riasztást adott ki a rendőrség, így támadnak a pofátlan banki adathalászok!

A rendőrség a közösségi oldalán adott ki figyelmeztetést, mert a csalók a jelek szerint nem mentek vakációra.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Yuri G. on Unsplash

Szegény gazdagok! Nincs elég magánrepülő a piacon

Tavaly akkorára nőtt a kereslet a magánrepülők iránt, amivel a gyártók már nem igazán tudták tartani a lépést. Ennek hatására a használt gépek értéke jelentősen megugrott – írja a Reuters.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A Microsoft nyugdíjba küldi a Windows 10-et, mutatjuk a dátumot

A Microsoft 4 év múlva végleg leveszi a kezét a Windows 10-ről. Ez azt jelenti, hogy a vállalat 2025. október 14-től kezdve egyetlen frissítést és hibajavítást sem fog kiadni az operációs rendszerre – írja a BBC.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!

Az Egyesült Királyság versenyhivatala figyelmeztette az utazási társaságokat, készen kell állniuk a gördülékeny pénzvisszafizetésre. Ha a koronavírus-járvány miatt meghiúsul a vásárlók nyaralása, kötelesek visszatéríteni minden értékesített utazási csomag árát-írja a BBC.


2020-ban több mint 23 ezer panasz érkezett be a hivatalhoz, amely öt nagy utazási iroda ügyében intézkedett. Összesen 200 millió angol fontot fizettek vissza a pórul járt vásárlóknak.

Tanultak a hibákból

Az Egyesült Királyság május 17-én feloldja az utazási korlátozást. Természetesen lesznek megkötések, ugyanis rangsorolni fogják az országokat veszélyeztetettségi szintek szerint, így csak a biztonságosnak ítélt államokba utazhatnak a szigetország polgárai. A versenyhivatal viszont attól tart, hogy ezek a besorolások nagyon gyorsan változhatnak, így figyelmeztette az utazási társaságokat, álljanak készen a megvásárolt csomagok visszatérítésére. Azok a cégek, amelyek elutasítják, vagy késleltetik a kifizetéseket, jogi lépésekre számíthatnak.

A legnagyobb problémát tavaly az okozta, hogy sok utazást az utolsó pillanatban kellett lemondani. A hoppon maradt vásárlók pedig nagyon szövevényes kárpótlási folyamatokkal találták szemben magukat. Ezeket a hibákat akarja kiküszöbölni a hivatal.

A vállalatoknak 14 napon belül vissza kell téríteniük a meghiúsult utazásokat. Lehetőség lesz arra is, hogy másik időpontban használják fel a vásárlók az utazási csomagot.

Ejnye-bejnye

A versenyhivatal a Tui, a Teletext Holidays, a LoveHolidays, a Lastminute.com és a Virgin Holidays vállaltok kapcsán kapta a legtöbb panaszt. Őket végül összesen 200 millió font kifizetésére kötelezték.

Példának felhozták a Teletext Holidays-t, a vállalt a múlt hónapban még 7 millió fonttal lógott a vásárlóknak. Bírósági üggyel „fenyegették" őket, de végül a vállalat beadta a derekát, így nem fajultak el a dolgok.

Megemlítették a Lastminute.com-ot is, amely 1 millió dollárt tartott vissza a vásárlóktól, de végül ők is inkább a visszafizetés mellett döntöttek.

A hivatal továbbá megkérte a társaságokat, a vörös zónákba ne tervezzenek utazásokat, nagy felelőtlenség lenne. Ebben szófogadók voltak, a jelenlegi ajánlatok alapján egyelőre csak a zöld jelzésű országokba, például Portugáliába kínálnak utazásokat. Vannak azonban akik borúsabban látják a jövőt. Az On The Beach online utazási iroda például megszűntette az összes nyári csomagjának árusítását.

Azok, akik nem tartják be a hivatal előírásait, mehetnek a bíróságra.


Friss

Fotó: Unsplash

Baromfi telepítés: ne bukd el a támogatást!

Szakmai ajánlásban foglalta össze a Baromfi Termék Tanács (BTT) a szülőpárállományok és a tenyészbaromfik maximális telepítési sűrűségi értékeit, amelyekre az állatjóléti támogatás igénybevételéhez van szükség.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!