A Playboy a nagy átalakítás után sem tagadja meg a múltat
©Monticello/123RF.COM

A Playboy a nagy átalakítás után sem tagadja meg a múltat

A Playboy tulajdonosa bejelentette, hogy 333 millió dollárért felvásárolja az ausztrál fehérnemű márkát, a Honey Birdette-et.


Nehéz évek állnak a Playboy mögött. Amellett, hogy 2017-ben örök nyugovóra tért az ikonikus alapító, Hugh Hefner, a magazinnak folyamatosan alakítania kellett az üzletpolitikáján. Egyrészt a társadalmi normák megváltozása, másrészt az internet elterjedése miatt. Ahogy múltak az évek, egyre nagyobb gondokkal küzdött a magazin. Végül odáig fajultak a dolgok, hogy 2020 márciusában a vezérigazgató, Ben Kohn bejelentette, a Playboy tavaszi száma lesz az utolsó nyomtatott szériája a magazinnak. Ezzel egy 66 éves korszak zárult le. Az idő múlását és a változó igényeket jól mutatja, hogy a magazin legkelendőbb száma az 1972-es, novemberi kiadás volt, a maga 7 161 561 eladott példányszámával. Ezt azóta sem tudta überelni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a magazin megszűnt, csupán átalakult, alkalmazkodott. A Playboy jelenleg is elérhető, digitális formában. A cég kisebb arculatváltáson is átesett az elmúlt években. Hefner halála után egy évvel Kohn bejelentette, hogy a cég ezentúl nem médiavállalatként, hanem brand-menedzsment cégként fog üzemelni. Ez az arculatváltás egyből visszaköszön a honlapon, illetve a vezérigazgató legfrissebb bejelentése is ezt tükrözi.

Új távlatok

Ben Kohn elmondta, hogy a Playboy-t birtokló PLBY csoport 333 millió dollárért felvásárolja az ausztrál fehérnemű márkát, a Honey Birdette-et. A vezérigazgató szerint a fehérnemű márka óriási növekedést eredményezhet a cégnek. A Honey Birdett 15 éve van jelen a piacon, és közel 60 üzletet működtet szerte a világon. A provokatív fehérneműket forgalmazó cég éves bevételei jelenleg 73 millió dollárra tehetők. Az elmúlt években rengeteg kritika érte a Birdett-et, mondván, túlságosan szexisek a hirdetései. Úgy tűnik ez a Playboy-t nem érdekli.

Változik a divat

Nemrég a Victoria's Secret is úgy döntött, hogy ideje változtatni a cég üzletpolitikáján. Martin Waters, a Victoria's Secret vezérigazgatója a New York Times-nak adott interjújában arról beszélt, hogy a cég jelenlegi angyali kulturálisan nem relevánsak. Bár a kétezres években szupersztároknak számítottak, az elmúlt időszakban rengetegen kritizálták a cég modelljeit. Sokan egyenesen elavultnak nevezték őket. Éppen ezért a cég bejelentette, hogy teljesen átalakítja a márka imidzsét. A vállalat ezentúl inspiráló nőkkel fog együttműködni, egyebek között aktivistákkal, üzletasszonyokkal és színésznőkkel. Az új angyalok között megtalálható például Priyanka Chopra Jonas indiai színésznő, illetve a profi futballista és genderjogi aktivista, Megan Rapinoe is.

Ne hagyd ki!