Alibaba logo

A világ egyik legnagyobb online kereskedelmi vállalata, az Alibaba úgy döntött, hogy befagyasztja a vezető tisztségviselők bérét, a fiatalokat pedig busásan megjutalmazza –írja a Reuters.


Az e-kereskedelmi óriás több száz felsővezetője eddig jellemzően évi 5-10 százalékos fizetésemelést és részvényösztönzőket kapott, viszont idén csak akkor számíthatnak béremelésre, ha kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Ugyanakkor a junior munkavállalóknak bőkezű juttatásokat adnának annak érdekében, hogy a nehéz idők közepette megtartsák a jövőt jelentő fiatal alkalmazottakat.

Prioritások

Sokan nem tudják, de az Alibaba az online kereskedelem mellett logisztikával és felhőalapú szolgáltatásokkal is foglalkozik, illetve a szórakoztatóiparban is jelen van. 2020-ban több mint 252 ezer ember dolgozott a cégcsoportnál. Tavaly 72 milliárd dolláros bevételük volt, amihez 630 milliárd dolláros tőzsdei érték társult.

A cég közleményben kifejtette, hogy az Alibaba csoport legfontosabb eszköze a tehetség. Ennek érdekében robosztus és versenyképes kompenzációs rendszert alakítottak ki. Korábban ehhez hasonló lépésre nem volt példa a vállalat történetében. A vezetők fizetésének befagyasztását a cégcsoport nem kommentálta.

Szorul a hurok

Ez mind szép és követendő példa, de valószínűsíthetően nem a filantrópia áll a döntésük hátterében. Tavaly október óta intenzív ellenőrzés alatt tartják a vállalatot, miután az alapító, Jack Ma súlyos kritikákkal illette a Kínai Népköztársaság szabályozási rendszerét. A kijelentése után a milliárdos üzletember egyszerűen eltűnt a közéletből, sokan a legrosszabbra gondoltak, de végül előkerült.

Néhány napja 2,78 milliárd dolláros (831,2 milliárd forint) bírságot szabtak ki a cégre mondván, hogy az Alibaba visszaélt domináns piaci helyzetével és megsértette a monopóliumellenes törvényeket.

A Reuters informátorai szerint ezekkel van összefüggésben a fiatalok támogatása, így állítanák vissza a renoméjukat.


Related Articles Around the Web

Ne hagyd ki!