apple-logó egy épületen

Mi kerül 50 ezer dollárba egy pár cipőn? Idén ez is kiderült

Még nyáron került a Sotheby’s aukciósház kínálatába a hihetetlenül ritka, Apple logóval ellátott edzőcipő – írja a BBC.


A cipő a nagy nyilvánosság számára soha nem volt elérhető: még az 1990-es években, egy konferenciára készítették a részt vevő alkalmazottak egyedi ajándékaként. Exkluzivitása mellett a Sotheby’s szerint a régi, 1999-ig használt szivárványos Apple-logó miatt ér ennyit a cipő – ez rögtön megragadja a szemet az amúgy teljesen fehér, bőr felsőrészen.

A kereskedő szerint a termék a valaha volt egyik legritkább, legnehezebben elérhető Apple-kiegészítő. Bár a cipőt hivatalosan sosem hordták, a leírás szerint az idő múlása miatt előfordulhatnak rajta hibák, például a talp közepe körüli rész kissé besárgult. A méregdrága pár légpárnás sarokkal érkezik, és 10,5-ös amerikai, vagyis 41-es európai méretben elérhető. 50000 dollárért, vagyis 17,5 millió forintért cserébe találunk a dobozban egy ajándék piros cipőfűzőt is.

A cipő ékes példája annak, idővel milyen rohamosan nő az Apple-termékek értéke – 2023 legsikeresebb aukciója során egy első szériás, bontatlan 4 GB-os iPhone több mint 190000 dollárért, vagyis 66,7 millió forintért kelt el az Egyesült Államokban. Érdekesség, hogy az Apple nem a cipőkkel próbálkozott először a divatiparban: a techóriás 1986-ban egy saját ruhakollekciót is piacra dobott. A pólók és pulóverek az aukción szereplő tárggyal ellentétben széles körben elérhetőek voltak – csak éppen nem nagyon kellettek senkinek, úgyhogy az Apple rövid úton leállította a ruházati részleg működését.

Ne hagyd ki!