A Brexit után nincs visszaút az EU-ba
Fotó: Shutterstock

A Brexit után nincs visszaút az EU-ba, de...

A brit Munkáspárt vezetője a kampánykörútja újabb állomásán megerősítette: kormányra kerülése esetén a párt nem léptetné vissza Nagy-Britanniát az Európai Unióba.


Sir Keir Starmer az EU és Nagy-Britannia közötti szabad munkaerő- és áruforgalom újbóli megteremtésének esélyét firtató kérdésre úgy válaszolt a rendezvényen, hogy a szabad mozgás addig volt lehetséges, ameddig Nagy-Britannia a unió tagja volt,

de ez már megszűnt, és nem lépünk vissza

Starmer szerint nem indokolt arról beszélni, hogy Nagy-Britannia visszatér az Európai Unióba, hiszen "erről volt egy népszavazás 2016-ban, és annak lett egy eredménye".

Az MTI felidézi, hogy a brit EU-tagságról 2016 nyarán tartott referendumon a kilépésre szavazók kerültek szűk, 50 százalékot alig meghaladó többségbe. Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, majd az uniós tagság megszűnése utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett. A konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket - mindenekelőtt az EU-állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedésének és munkavállalásának jogát -, amelyek e két integrációs szerveződéshez elválaszthatatlanul kötődnek.

London azóta új, pontozásos - főleg a szakképzettséget és az angol nyelvtudást előnyben részesítő - bevándorlási szabályozást honosított meg, amely nem tesz különbséget az EU-ból és a világ más térségeiből újonnan érkezők letelepedési és munkavállalási kérelmeinek elbírálása között.

Starmer az elmúlt időszakban is többször egyértelműen kifejtette azt az álláspontját, hogy ha pártja a következő brit parlamenti választások után kormányra kerül, nem léptetné vissza Nagy-Britanniát az Európai Unióba, sem az EU egységes belső piacára és vámuniójába. A kedd esti kampányrendezvényen ugyanakkor a Munkáspárt vezetője kijelentette, hogy pártja a konzervatívok által kötött, "elfuserált" megállapodásnál jobb egyezségre törekszik az EU-val. Starmer szerint "óriási mozgástér" mutatkozik az Európai Unióval fennálló kapcsolatrendszer szorosabbra vonására a kereskedelmen kívül a védelem és a biztonság területén is.

Rishi Sunak konzervatív párti miniszterelnök július 4-re tűzte ki a parlamenti választások időpontját. A felmérések hónapok óta azt jelzik, hogy a Munkáspárt - a legnagyobb brit ellenzéki erő - 20 százalékpontot meghaladó támogatottsági előnyben jár a 2010 óta kormányzó konzervatívok előtt.


Ne hagyd ki!