Egy csillogó fekete gyémánt egy sötét környezetben

Képünk illusztráció.

Fotó: Shutterstock

Csillagászati összeget fizettek az űrből pottyant gyémántért

A Sotheby’s aukciós ház a közelmúltban árverésre bocsátott egy különlegesen ritka fekete gyémántot. A drágakő végső leütési ára végül nem haladta meg az előzetes becsléseket, de így is elképesztő összegért talált új gazdára.


Űri muri

Az Enigma (mert bizony neve is van a gyémántnak) 3,16 millió fontért, azaz nagyjából 1 milliárd 327 millió forintért kelt el a Sotheby’s aukcióján. Egy 555,55 karátos fekete gyémántról van szó, amelynek súlya nagyjából egy banánénak felel meg. Úgy tartják, az Enigma a világ legnagyobb csiszolt gyémántja.

A karbonádónak is nevezett fekete drágakövek a természetben előforduló gyémántok legkeményebb fajtái. Elképesztően ritkák, a Földön csak Brazíliában és a Közép-afrikai Köztársaságban lelhető fel.

Az emberiség jelenlegi tudása szerint a fekete gyémántok az űrből származnak, ugyanis ozbornitot tartalmaznak, amely szinte kizárólag a meteoritokban található meg.

A karbonádók „életkorát” 2,6-3,2 milliárd évre becsülik. Maga a Föld körülbelül 4,65 milliárd éves, nem sokkal idősebb a fekete gyémántoknál.

A Sotheby's a The Enigmát "az emberiség által ismert egyik legritkább, milliárd éves kozmikus csodának" nevezte.

Ugyan az aukciós ház nem fedte fel a vevő kilétét, nem kellett sokat várni, hogy a vásárló saját maga álljon a nyilvánosság elé. Egy kriptovalutákban utazó üzletember, a hex.com blokklánc platform alapítója, Richard Heart tette meg a végső ajánlatot. Az is kiderült, hogy a csillagászati összeget kriptovalutákban utalta át az eladónak.

A nagy hírt saját Twitter-fiókján jelentette be, ahol azt is elárulta, amint letudták a papírmunkát, azonnal átnevezi az Enigmát HEX.com diamond-ra (HEX.com gyémánt).

Az űrbéli drágakő értékét 4,4 millió fontra becsülték az árverés előtt.

Ne hagyd ki!