Az orosz-ukrán konfliktus egy ukrán szemével
Fotó: Shutterstock

„Ebben a háborúban csak Oroszország nyerhet”- interjú

Egy hazánkban élő ukrán állampolgárral beszélgetett a Haszon.hu, hogy ő és az Ukrajnában élő családtagjai hogyan élik meg a háború borzalmait a mindennapokban.


Az élete Magyarországhoz, a családja Ukrajnához köti

Kudrjavcev Viktor a kárpátaljai Munkácson született ukrán családban, a nagymamája révén azonban magyar gyökerekkel is rendelkezik. Ugyan nem az anyanyelve, de a származására tekintettel kiválóan megtanult magyarul is, és idővel állampolgárságot is szerzett. Évek óta Budapestenél feleségével, ahol ukránok munkaerő kölcsönzésével foglalkozik hazai cégeknek.

Viktor családja még mindig Munkácson él. Napi szinten tartja velük a kapcsolatot, félti az életüket.

„Nem számítottunk az egész országot érintő háborúra, ezért sokkolta a családot a támadás. Arról lehetett a legtöbbet hallani, hogy a kelet-ukrajnai Donyecki- és Luhanszki területekért fognak lokálisan folyni a harcok, hiszen azoknak felét sem birtokolták korábban a szakadár erők. Most viszont a család attól fél, hogy őket is elérheti a háború”

- nyilatkozta a portálunknak Viktor. A fiatalember azt is elmondta, hogy az édesapja Munkácson vámos, így a katonaság kötelékében szolgál. Neki el kell látnia a feladatát a háború alatt is, így kisebb rá az esély, hogy olyan területekre vezénylik, ahol heves harcok folynak. Van azonban olyan férfi családtagja, aki ugyan közelít a 60. életévéhez, azonban előfordulhat, hogy be kell vonulnia.

„18 és 60 év között bármelyik férfi ukrán állampolgár behívható a háborúba, aki még az országban tartózkodik. Van azonban nagyjából 250 ezer hivatásos katona, valamint körülbelül 400 ezer tartalékos. Ha ők nem lesznek elegen Ukrajna megvédéséhez, és be kell hívni más férfiakat, akkor biztos vagyok benne, hogy patakokban fog folyni a vér az országban”

– fejezte ki az aggodalmát a kialakult helyet miatt Viktor.

Kárpátalján valamivel jobb a helyzet

„Kárpátalja talán az egyedüli területe az országnak, amelyet nem értek támadások. Ennek szerintem az egyik oka az, hogy ezen a területen élnek a legnagyobb arányban uniós nemzetiségek, javarészt magyarok és románok. Ha ők nagyobb veszélynek lennének kitéve az oroszok miatt, akkor Putyinnak különösen meggyűlhetne a baja az Unióval. Másik ok lehet, hogy nincsenek arrafelé jelentős katonai támaszpontok, vagy repterek, amiket most támadnak az oroszok. Egyébként is Kijev a kulcsa mindennek. Ha a főváros elbukik, akkor legyőzetett az ország”

– mondta Kudrjavcev Viktor. A fiatalember az ukrán főváros kapcsán említést tett arról is, hogy Kijev a szovjet idők óta nagyon erős védművekkel rendelkezik, ezért kétli, hogy egyhamar el tudnák foglalni az oroszok a várost.

Sokan menekülhetnek el

„Kelet-Ukrajnában megszokhatták a lakosok azt, hogy lövöldöznek, de onnan nyugatabbra ez nem normális állapot. Sok ukrán menekültre számíthat az Unió, különösen egy elhúzódó háború esetén. Lengyelországba érkezhetnek a legtöbben, hiszen szomszédos állam, és kisebbek a nyelvi különbségek is. A lakosság ellátásával azonban tudtommal még nincs gond, bár igaz, hogy minden szörnyen megdrágult a közelmúltban. Ráadásul az egész ország pánikvásárlásba kezdett. Konzerveket és gyertyákat vásárol mindenki, mert félnek attól, hogy megszűnik az áramszolgáltatás, vagy nem lesz elég élelmiszer később a boltokban. A legtöbben bespájzoltak az elmúlt napokban. Emellett kilométeres sorok állnak a benzinkutaknál is. Most még el van a lakosság, az viszont kérdéses, hogy később mi lesz, ha elhúzódnak a harcok”

- nyilatkozta Viktor. Mint megtudtuk az ő szülei nem gondolkoznak azon, hogy elhagyják az országot. Úgy vannak vele, hogy „ott születtek, ott is szeretnének meghalni”. Azonban a magyar nemzetiségű felesége Ukrajnában élő nyugdíjas szülei néhány órával a háború kitörése előtt átjöttek Magyarországra. Itt is maradnának addig amíg abbamaradnak a harcok. Már korábban gyanították, hogy érkezik a háború, hiszen a készültségi állapot bevezetése semmi mást nem jelenthetett.

Végezetül Viktor pedig a várakozásait is megosztotta velünk:

Ha nagyobb invázió lesz a következő napokban, hamar kapitulálhat Ukrajna. Ebben a háborúban csak Oroszország nyerhet. A nyugati szankciók nevetségesek. A gáz áremelkedésén meg annyit fog nyerni Putyin, amennyi kompenzálhatja az oroszok pénzügyi veszteségeit.”

Ne hagyd ki!