Kasszasikert ígér a 25. James-Bond -film bemutatója
Fotó:Shutterstock

Nincs idő meghalni: A 25. James Bond-film is kasszát robbanthat

Amikor 1962-ben kijött az első James Bond film, valószínűleg kevesen gondolták, hogy 2021-ben már a 25. kalandját követhetjük a 007-es ügynöknek a mozivásznak előtt. A jubileumi rész a napokban került a magyar mozikba, amelynek apropóján utánajártunk, mennyire volt jövedelmező a filmipar számára Ian Lancaster Fleming karaktere.


60 éve a rosszfiúk ellen

A James Bond filmek évek óta előkelő helyet foglalnak el a legnagyobb és legsikeresebb filmipari alkotások listáján. Mielőtt belemerülnénk a számokba, fontos megjegyezni, hogy egy csaknem 60 éves sorozatról van szó. A Dr. No idejében az embereknek közel sem volt annyi lehetőségük a szórakozásra, mint napjainkban, ezért a jegypénztári eladások is teljesen máshogy néztek ki akkoriban. Ennek ellenére a box office szakértők nem igazodnak az inflációhoz, mert az eltérő jegyárakon kívül túl sok változót kellene figyelembe venniük, amit tovább nehezítenek a nemzetközi piacok sajátosságai. Ezek függvényben jelenthetjük ki, hogy a James Bond a világ egyik legjövedelmezőbb franchise-a, amely globális szinten már több mint 6,9 milliárd dollárnyi bevételt generált. Ehhez nagyban hozzájárult Daniel Craig munkássága, de előbb vegyük szemügyre az elődjeit!

Nagy nevek, nagy sikerek

Sean Connery minden egyes filmje például átlagosan 100 millió dollárnyi bevételt eredményezett. Mint említettük, más világ volt. Egy mozijegy 70 cent és két dollár között mozgott a mostani, kilenc dolláros átlagárhoz képest, így a nézettségi számokat közel sem tükrözik az inflációval nem súlyozott bevételi adatok.

Roger Moore hét filmben üldözte a rosszfiúkat, amelyek mindegyike átlagosan 120 millió dollárt hozott a konyhára. Ekkoriban 2,5 dollárba kerültek a mozijegyek.

Timothy Dalton kétszer kapta meg a 007-es szerepet, filmjei hasonlóan teljesítettek, mint Moore esetében, annyi különbséggel, hogy négy dollárért árulták rájuk a jegyeket.

Hat évet kellett várni a következő Bond filmre, amikor Pierce Brosnan újraélesztette a franchise-t. Brosnan négy filmben szerepelt, amelyek átlagosan 372 millió dollárt termeltek. Őt Daniel Craig követte. Első filmje 600 millió dollár bevételt generált, illetve az ő nevéhez fűződik az eddigi legsikeresebb Bond film, a Skyfall, 1,11 milliárd dolláros globális bevétellel. Azt egyelőre nem tudni, hogy Craig utolsó Bond filmje mennyire lesz sikeres, de beszédes, hogy a koronavírus-járvány ellenére a nyitóhétvégén 120 millió dollárral járult hozzá a franchise sikereihez úgy, hogy Kínában és az Egyesült Államokban még nem kezdték el a vetítést, így könnyen lehet, hogy Craig a legsikeresebb résszel búcsúzik a kultikus szereptől.

James Bond filmek bevétel szerint csökkenő sorrendben:

  1. Skyfall (2012) 1,11 milliárd dollár
  2. Spectre- A Fantom visszatér (2015) 880,8 millió dollár
  3. Casino Royale (2006) 593,8 millió dollár
  4. A Quantum csendje (2008) 576,12 millió dollár
  5. Halj meg máskor (2002) 430,79 millió dollár
  6. A világ nem elég (1999) 361,74 millió dollár
  7. Aranyszem (1995) 356,4 millió dollár
  8. A holnap markában (1997) 339,43 millió dollár
  9. Moonraker-Holdkelte (1979) 210,31 millió dollár
  10. Szigorúan bizalmas (1981) 195,31 millió dollár
  11. Halálos rémületben (1987) 191,19 millió dollár
  12. Polipka (1983) 187,49 millió dollár
  13. A kém, aki szeretett engem (1977) 185,44 millió dollár
  14. Élni és halni hagyni 1973) 161,78 millió dollár
  15. A magányos ügynök (1989) 156,17 millió dollár
  16. Halálvágta (1985) 152,63 millió dollár
  17. Tűzgolyó (1965) 141,2 millió dollár
  18. Goldfinger (1964) 124,88 millió dollár
  19. Gyémántok az örökkévalóságnak (1971) 116,02 millió dollár
  20. Csak kétszer élsz (1967) 111,58 millió dollár
  21. Az aranypisztolyos férfi (1974) 97,57 millió dollár
  22. Őfelsége titkosszolgálatában (1969) 81,97 millió dollár
  23. Oroszországból szeretettel (1963) 78,9 millió dollár
  24. Dr. No (1962) 59,57 millió dollár

Ne hagyd ki!