Mint ismert, az Európai Unió 2023 februárjában betiltotta az orosz üzemanyag importját, a Törökországból érkező gázolaj mennyisége azóta pedig jelentősen megnőtt. A bökkenő az, hogy mindeközben Törökország a korábbinál sokkal több olajat importál Oroszországból – és minden jel arra utal, hogy ezt csomagolják újra, írja a Hvg.
Az EU-s szankciók csak az olyan olajszállítmányokra vonatkoznak, amelyeken származási helyként Oroszország van feltüntetve, így a török címkés, valójában mégis orosz olajat minden további nélkül befogadhatják az európai kikötők.
A szankciók bevezetése óta eltelt egy évben, 2024 februárjáig 105 százalékkal nőtt a törökök által vásárolt orosz olaj mennyisége, Törökország EU-s üzemanyagexportja pedig 107 százalékkal emelkedett.
Az említett időszakban Ceyhan kikötőjébe érkező 22 millió hordó gázolaj 92 százaléka Oroszországból származott, az innen exportált olaj 85 százaléka pedig az EU-ba került. Minden jel arra mutat tehát, hogy a törökök olaja valójában nem más, mint újracsomagolt orosz üzemanyag.
A szankciók ilyen módon történő kijátszásával Oroszország eddig mintegy 3 milliárd eurónyi, 1158 milliárd forintnyi bevételre tett szert. A trükközéssel Törökország is jól jár, ráadásul EU-s csatlakozási tárgyalásaik is elakadtak, így nincs okuk különösebben komolyan venni az amúgy is csak az uniós tagállamokra vonatkozó szankciókat.