Moszkva, Kreml
Fotó: Shutterstock

Mi történt Oroszországban? Négy bekezdés két drámai napról

Nyugodtan leírhatjuk, hogy az egész világ Oroszországra, a Wagner magán(zsoldos)hadsereg lázadására figyelt a hétvégén. Minden fontos történést, nyilatkozatot, véleményt, elemzést képtelenség lenne összefoglalni. Szokásunkhoz híven maradunk a tények rövid, tárgyilagos ismertetésénél.


Az Ukrajnában harcoló, Jevgenyij Prigozsin vezette Wagner nevű orosz magánhadsereg 25 ezer embere szombaton elindult Moszkva felé, azt követően, hogy a csoport alapítója a táborai elleni csapással vádolta meg az általa korábban többször is élesen bírált orosz védelmi minisztériumot. A Wagner-táborok elleni támadásokról szóló híreket az orosz védelmi tárca valótlanságnak nevezte. Vlagyimir Putyin orosz elnök szombati tv-beszédében hátbatámadásnak minősítette a lázadást és megígérte annak elfojtását.

A több ezer Wagner-zsoldos előbb a Don partján lévő Rosztovot (az Ukrajnában harcoló orosz csapatok katonai parancsnokságának otthont adó várost), majd az ukrán határ és Moszkva között fél úton fekvő Voronyezst foglalta el. A hadsereg a Wagner-egységek megállítására csak kisebb támadásokat indított, amelyekben több helikoptert, illetve egy repülőt is elveszített. A fordulat késő délután következett be, amikor Prigozsin visszarendelte embereit, akik addigra 200 kilométerre közelítették meg Moszkvát. A Wagner vezérével végül Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök egyezett ki, a Kreml szerint Vlagyimir Putyinnal egyeztetve.

Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szombat éjjel közölte, hogy Prigozsin Fehéroroszországba távozhat, a hazaárulás vádját ejtik ellene, és nem éri bántódás a fegyvereseit sem, tekintettel a háborúban szerzett érdemeikre. Mint mondta, a Wagnernek a táborokba visszatérő egységei és azok, amelyek nem vettek rész a zendülésben, szerződést köthetnek az orosz védelmi minisztériummal. A Wagner egységei vasárnapra visszatértek a bázisaikra, Prigozsin elhagyta Rosztovot.


Prigozsin gyakorlatilag mindenét elveszítette, a Wagner szentpétervári központján rajtaütő orosz hatóságok egyebek mellett lefoglaltak 4 milliárd rubel (16 milliárd forint) készpénzt. Prigozsin a pénzről azt mondta, a Wagner ellátmánya volt. A puccskísérletnek kevés, figyelemfelkeltő akciónak sok lázadás politikai, gazdasági következményei egyelőre megjósolhatatlanok.


Ne hagyd ki!