Robinsons sárga gyümölcslé
Fotó: Shutterstock

Out! 86 év után száll ki a wimbledoni teniszből a szponzor

A Robinsons nem szponzorálja tovább a wimbledoni teniszbajnokságot, így véget ér egy 1935 óta tartó folyamatos együttműködés.

Az üdítőitalgyártó cég megerősítette, hogy nem újítja meg a szerződést a versenyt szervező All England Lawn teniszklubbal.

Történelmi lépték

A Robinsons „Lemon Barley Water” (citromos-árpás víz) elnevezésű kreálmányát 1935-ben Wilmbledonban mutatták be elsőként, a bírói székek alatti lépcsőkön. Abban az évben a brit Fred Perry és az amerikai Helen Moody nyerték az egyéni bajnoki címet, és a cég a teniszbajnokság hivatalos üdítőital szolgáltatójává vált.

Az egyezség előtt Smedley Hodgson már a harmincas évek elején elhelyezte a citromos vizet a játékosok öltözőjében, miután létrehozta a „frissítő és hidratáló” italt, amelyben árpakristály kevert el valódi citromlével és cukorral, tehát voltaképpen egy árpás limonádé.

Borzasztóan büszkék

A Britvic a Robinsonson kívül számos más italmárka tulajdonosa. A cég szóvivője elmondta:

borzasztóan büszkék rá, hogy meghatározó partnerei lehettek ennek a nagymúltú versenynek sok éven át, és arra a közvetett szerepre is, amelyet a tenisz népszerűsítésében játszottak az Egyesült Királyságban.

Azt írták, hogy a nyári elérésüket a wimledoni két heten túl szeretnék kiterjeszteni.

A teniszklub közlése szerint a partneri viszony közös megegyezés alapján szűnt meg.

Borzasztóan büszkék vagyunk – írták ők is – a Robinsonsszal való sok éves, történelmi kapcsolatra, és köszönjük nekik azt a szerepet, amelyet Wimbledon és közvetve az angliai tenisz támogatásában játszottak.

Krikettre nyergel 

Májusban a Britvic bejelentette, hogy a Robinsons hároméves megállapodást kötött a The Hundred elnevezésű krikettverseny szponzorálására.

A Robinsons citromos-árpás vize 1955-ben Royal Warrant védjegyet kapott a királynőtől.

A brand névadója, Matthias Robinson 1823-ban állt elő az első gyümölcsös italaival, amelyek akkor még por formájában léteztek.


Ne hagyd ki!