Ursula von der Leyen
Fotó: Shutterstock

Ursula von der Leyen újrázhat az Európai Bizottság elnökeként

Újraválasztotta az Európai Parlament plénuma csütörtökön Strasbourgban Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnöki tisztségébe.


A titkos szavazáson a konzervatív német politikus 401 igen szavazatot szerzett, 284-en nemmel szavaztak, 15-en tartózkodtak. Újraválasztásához a 720 tagú testület abszolút többségére, vagyis legkevesebb 361 képviselő szavazatára volt szükség. Az eredményhirdetést követő, Robert Metsola EP-elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján von der Leyen a többi között Európa erősebbé tételét hangsúlyozta. Kiemelte: továbbra is együtt akarnak működni Európa szövetségeseivel és barátaival, azonban nagyon fontos, hogy Európa saját, erős védelemmel rendelkezzen.

Az újraválasztott elnök "erős üzenetnek" nevezte ismételt megválasztását és kiemelte: az elkövetkező öt évben nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a társadalmi igazságosság és a gazdaság erősítésére, és, mint mondta, "az emberek biztonságán és védelmén" fognak dolgozni. "A demokráciánk kívülről és belülről is támadás alatt áll, ezért kulcsfontosságú, hogy a demokratikus erők összefogjanak" - fogalmazott, és összefogást sürgetett. Emellett köszönetet mondott azon frakcióknak, amelyek a választás előtt támogatásukról biztosították: saját csoportja, az Európai Néppárt mellett az Újítsuk meg Európát (Renew Europe), a szociáldemokraták (S&D), valamint a támogatást röviddel a szavazás előtt az X-en bejelentő Zöldeknek is köszönetet mondott.

Mint mondta: "Európa-pártiak, Ukrajna-pártiak és jogállamiság-pártiak", "az eredmények pedig magukért beszélnek". Elmondta azt is, hogy az elkövetkező hetekben fel fogja kérni a tagországok kormányait, javasoljanak biztosjelölteket, aláhúzva: azon fog dolgozni, hogy a biztosok között egyenlő arányban legyenek a nők és a férfiak. Von der Leyen egyedül indult a bizottsági elnöki tisztségért.

Az MTI felidézte, a politikust először 2019-ben választották a bizottság élére, és ez lesz a 65 éves néppárti politikus második ötéves ciklusa az EU javaslattevő/végrehajtó intézményének élén. Ursula von der Leyen a németországi Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa. Korábban Németország családügyi, majd munka- és szociális ügyi minisztere volt, közvetlenül 2019-es megválasztása előtt pedig a védelmi tárcát vezette Angela Merkel kormányában.


Ne hagyd ki!