MKB Bank: A tavalyi év alapvető tanulsága az, hogy a bankok mindenben tudnak segíteni ügyfeleiknek
Fotó: MKB

MKB Bank: A tavalyi év alapvető tanulsága az, hogy a bankok mindenben tudnak segíteni ügyfeleiknek

Ginzer Ildikó, az MKB Bank üzleti és általános vezérigazgató-helyettese a bankok és az ügyfelek erősödő kapcsolatáról és arról, hogy miért tanácsolja azt a banki ügyfeleknek, hogy ha eddig esetleg nem így csinálták, mostantól bankjuk, banki tanácsadójuk igénybevételével tervezzék a jövőjüket. (x)


Mi a tanulsága az MKB számára a 2020-as évnek?

Rengeteg tanulsága van a tavalyi évnek. Saját belső működésünk szervezésétől kezdődően az ügyfeleinkkel való kapcsolataink jellegén keresztül a jövőben szükséges digitális irányok meghatározásáig. Az MKB már évekkel ezelőtt, több évre előre szóló részletes digitális fejlesztési tervet dolgozott ki ügyfélkapcsolatainak további javítására. A pandémia miatt arra kényszerültünk, hogy hetek alatt vezessünk be olyan fejlesztéseket, amelyeket csak hónapokkal, netán akár egy évvel későbbre terveztünk. Ennek köszönhetően ma már még gyorsabban és pontosabban tudunk reagálni az ügyféligényekre, legyenek azok konkrét üzleti, vagy akár tájékoztatási célúak.

A legfontosabb kérdés: mit okozott a pandémia az MKB működésében?

A pandémia azonnali cselekvést követelt meg, a banküzem folyamatosságának fenntartása munka- és folyamatszervezés szempontból volt jelentős feladat. Az MKB-ban évekkel korábban megkezdtük a rugalmas munkavégzés feltételeinek bevezetését, a pandémia pillanatában maximumra gyorsítottuk a home office-ra való átállást. Egy sor új digitális szolgáltatás bevezetésével könnyítettünk ügyfeleink életén, melyek célja a kontaktmentes ügyintézés lehető legszélesebb körű alkalmazása, erre példa a „virtuális sorbanállás" és az MKB VideóBANK bevezetése is. A fiókokban a betérő ügyfelek és az ott dolgozó munkatársaink részére a lehető legnagyobb egészségügyi biztonság megteremtése volt azonnali feladat.

Hogyan jellemezné az MKB Bank 2020-as vállalati eredményeit?

A pandémia okozta nehézségek ellenére elmondható, hogy az MKB Bank sikeresen zárta a 2020-as évet, és pozitív adózás utáni eredményt ért el. A sikerekben jelentős szerepe volt a kormányzati gazdaságvédelmi intézkedések keretében létrehozott új hitel- és garanciaprogramok azonnali bevezetésének is.


Fotó: MKB


Milyen érdeklődést érzékeltek a hitelekkel kapcsolatosan?

A vállalkozások új hitelkonstrukciók iránti érdeklődése már a pandémia kezdeti szakaszában is érezhető volt, majd az év második felében fokozatosan növekedésnek indult. Ma már elmondhatjuk, hogy bevezetésük óta nagy népszerűségnek örvendenek, jelentős hitelfelvételi kedv mutatkozik, amely egyrészt lendületet adhat a gazdaságnak, másrészt segítheti a nehéz helyzetbe került cégek túlélését is.

Változott a bank és az ügyfelek kapcsolata az elmúlt évben?

Annak ellenére, hogy tavaly jelentősen csökkent az ügyfelekkel a személyes kontaktus – amelyet a korábbiaknál jóval aktívabb digitális és online kapcsolattartás váltott fel – az az általános tapasztalatunk, hogy kölcsönösen közelebb kerültünk egymáshoz az ügyfeleinkkel. A korábban is meglévő jó kapcsolatok még bizalmibbak, még közvetlenebbek lettek. Az ügyfeleink tudják, hogy ott állunk mögöttük és ez biztonságot ad számukra az üzleti döntéseikben.

Hogyan teljesített tavaly az MKB MFB Pont hálózata?

32 MFB Pontunkon 2017 óta több mint 2000 esetben nyújtottunk kedvezményes kamatozású hitelt, természetesen 2020-ban is valamennyi államilag támogatott finanszírozási lehetőséget biztosítottuk a hozzánk fordulók számára. Kiugró eredményeséggel vettünk részt a GINOP-8.3.5-18 Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram értékesítésében. A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön keretében a válság által sújtott ágazatokban tevékenykedő vállalkozások igényelhetnek maximum 10 millió forint hitelösszeget 10 éves futamidőre 3 éves türelmi idővel, 0%-os kamat mellett, banki költségek nélkül.

NHP Hajrá?

Ez a KKV szektor számára legszélesebb körben elérhető, leginkább tervezhető, kedvezményes finanszírozási lehetőség. A teljes MKB Pénzügyi Csoport az NHP Hajrá indulása óta több mint 180 milliárd forint értékben kötött szerződést hazai kis-és középvállalatokkal. Beruházási, forgóeszköz-finanszírozó, támogatás-előfinanszírozó hitelcél esetén is igénybe vehető, szektorbeli korlátozás nélkül és az ügyfél támogatási kereteit sem terheli a konstrukció. Az akár 20 éves futamidő során az ügyfélnek legfeljebb évi 2,5% kamatterhet kell megfizetnie a bank felé, rejtett költségek nélkül, transzparens módon.

Az MKB-Euroleasing – a korábbi években megszerzett tapasztalatait, felhalmozott tudását és a piaci igényekre dinamikusan reagáló, ügyfélközpontú kiszolgálását kihasználva – az NHP keretében a program indulásától számítva 30 milliárd forintot meghaladó összegben finanszírozott ügyfeleket, ennek köszönhetően több mint 2000 kishaszongépjármű, több mint 1000 darab mezőgazdasági és építőipari gép beszerzéséhez járult hozzá, így támogatva ügyfelei gépparkjának korszerűsítését.

EXIM hitelek?

Az Eximbank szerepvállalása – a gazdasági károk enyhítésére célzott refinanszírozási programjain keresztül –még erőteljesebbé vált a pandémia miatt. Az MKB Bank mindig is előtérbe helyezte a magyar vállalatok 99%-át kitevő kis- és középvállalkozások finanszírozását és teljes körű pénzügyi kiszolgálását. Meggyőződésünk, hogy a szektor vállalatai által elért gazdasági teljesítmény súlya évről évre egyre jelentősebb lesz a magyar gazdaságban, amihez mindenképpen hozzájárulnak a kedvezményes hitellehetőségek is.

Erősödött az MKB vállalati bank jellege a tavalyi évben?

Az MKB 70 évvel ezelőtt vállalati banki célokkal lett létrehozva. Változtak a korok, változott és változnak a körülmények, de az MKB ma is egy sokat tapasztalt vállalati bank.

A pénzügyi eredményeken túl, mire büszke még a tavalyi évvel kapcsolatban?

Az MKB hatékony és gyors válaszára a pandémiából eredő feladatokra, a kollégák és a teljes szervezet rugalmas alkalmazkodására.

Hogyan alakul eddig az idei év?

Folytatódni látszik az elmúlt évet jellemző KKV finanszírozás növekedési üteme. A tavaly azonosított ügyletek, beruházások egy része idén fordul át a megvalósítás szakaszába, így elmondhatjuk, hogy az MKB a 2020-as évre jellemző jelentős lendülettel működik 2021-ben is.

Mit tud tanácsolni bankárként a vállalatok részére?

Ha eddig esetleg nem így csinálták, mostantól bankjuk, banki tanácsadójuk igénybevételével tervezzék a jövőjüket. Legyen az akár újraindulás, moratórium utáni hiteltörlesztés vagy fejlesztési beruházás. A bankoknak minden eszköz, tudás, tapasztalat a rendelkezésére áll ahhoz, hogy segíteni tudjanak.

Related Articles Around the Web

Ne hagyd ki!