Soha nem volt még ennyi működő készpénzkiadó automata Magyarországon: 2025 végére az ATM-ek száma elérte az 5 645 darabot. Ez egyetlen év alatt mintegy 500 darabos, közel 10 százalékos bővülést jelent – ami egyértelműen a kormányzat által előírt ATM-telepítési kötelezettség hatását tükrözi – emlékeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A bővülés ugyanakkor nem a használat növekedését követi. Épp ellenkezőleg: a készpénzfelvételek száma tartós csökkenést mutat. 2025. negyedik negyedévében több mint 1,15 millióval kevesebb alkalommal vettek fel készpénzt a magyarok, mint egy évvel korábban, két és fél év alatt nagyságrendileg havi egymillió tranzakcióval csökkent a volumen.

Az egy készpénzfelvételi tranzakcióra jutó átlagos összeg 2025 negyedik negyedévében már megközelítette a 120 ezer forintot – éves összevetésben 10 ezer forinttal többet veszünk fel egy-egy ATM-látogatáskor. Ez azt jelzi, hogy a lakossági viselkedés már az ingyenes készpénzfelvétel limitszintjének idén februári 150 ezerről 300 ezer forintra történő emelését megelőzően is ebbe az irányba mozdult el. Ennek megfelelően, miközben a tranzakciók száma csökken, a felvett készpénz volumene immár másfél éve gyakorlatilag folyamatosan emelkedik.

Az ATM-hálózat látványos növekedése mögött nem piaci igény, hanem szabályozási kényszer áll. Az automaták száma bővül, miközben a használat nem nő vele párhuzamosan. A jegybanki adatok szerint egy ATM-ből naponta átlagosan továbbra is mintegy 40 alkalommal vesznek fel készpénzt, ami első ránézésre stabil kihasználtságot jelez, ám az egy ATM-re jutó napi készpénzforgalom közel 400 ezer forinttal, mintegy 4,78 millió forintra csökkent. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint ráadásul ez az átlag erősen torzít: a kisebb településeken kötelezően telepített új automaták jelentős részénél ennek töredéke lehet a napi tranzakciószám, a forgalom nagy része továbbra is a nagyvárosi ATM-ekre koncentrálódik. 

Miközben az ATM-telepítési program nyomán az automaták száma rekordot dönt, a készpénzhez való hozzáférés csatornái valójában szűkülnek.

A bankfiókokban és postai helyeken működő, többségében kártyás készpénzfelvételt is lehetővé tevő POS-terminálok száma ugyanis érdemben csökkent: két év alatt 23 százalékkal kevesebb készülék üzemelt ezeken az elfogadóhelyeken. Külön érdekesség, hogy a statisztika szerint csak 2025 negyedik negyedévében közel 2 000 darabbal, 8 665-re esett vissza ezeknek a pontoknak a száma.
 

1
ATM vagy bankfiók? Így éri meg készpénzt befizetni

Ha pedig készpénz befizetésén gondolkodunk, akkor két opciónk van: bankfiókban vagy ATM-ben. Mikor melyik éri meg?

Bankfióki befizetés

Akkor érdemes használnod, ha közel van a fiók, ha sok pénzt fizetsz be, vagy ha biztosan azonnali jóváírást szeretnél a számládon.

A bankfióki befizetésnek van néhány előnye, de van hátránya is. Ezek következnek most:

Előnyök:

- nagyobb összeget is befizethetsz, nincs limit,
- átválthatod a pénzed, bár készpénzben rosszabb az árfolyam (valutaárfolyam), mintha számlán váltanád (devizaárfolyam),
- tudsz segítséget kérni a banki ügyintézőtől, ha bármilyen kérdésed vagy problémád van (pl. sérült bankjegy),
- jobb a védelem egy bankpénztárban, mint egy ATM-nél,
- aprópénzt is be tudsz fizetni,
- tört összeget is be tudsz fizetni, tehát kaphatsz vissza pénzt a nagy címletből.
- a befizetés azonnal rákerül a számládra (ATM-nél nem biztos).

Hátrányok:

- nyitva tartási időhöz kötött, a bankpénztár ezen belül is szűkebb szokott lenni,
- sok bankfiókba hiába mész be, mert ma már készpénzmentes,
- lehet, hogy sorba kell állnod és hosszabb lehet az ügyintézési idő is, ami adminisztrációval és aláírással járhat,
- bizonyos bankoknál extra díjat számolhatnak fel érte.

ATM-es készpénzbefizetés

Az ATM-es készpénzbefizetés általában elérhető az ATM-eknél. Kétféle befizetéssel találkozhatsz. Ha az ATM közvetlenül kéri be a készpénzt, akkor egyből jóvá is írja. Ha borítékban kéri be (ez a ritkább, régebbi módszer), ott viszont csak a következő munkanapon írják jóvá a pénzt.

Előnyök:

- non-stop elérhető – nincs szükség banki nyitvatartásra,
- gyorsabb, mint a bankfióki ügyintézés,
- a legtöbb banknál ingyenes a befizetés.

Hátrányok:

- limitált befizetési összeg (pl. 1 millió forint alatt),
- általában csak saját bankszámlára lehetséges befizetni, bár 1-2 banknál (K&H, OTP) van lehetőség befizetni másnak a számlájára is,
- nem minden bank biztosít ATM-es készpénzbefizetést, vagy legalábbis nem minden ATM-jében.

 

2