„Egy kis közgazdaságtan: ha kevesebb nagy bank van, akkor a bankrendszer hatékonyabb (mérethatékonyabb), azaz olcsóbban működik. Ez lejjebb hozza a pénzügyi termékek árát, és így nagyobb versenyt generál. Erre nemzetközi példák is rendelkezésre állnak, úgy mint Svédország vagy Ausztria, ahol kevesebb mint nagy bank működik” - olvasható a meglehetősen szűkszavú bejegyzésben.

Aki ennél mélyebb elemzésre vágyik, megtalálja Nagy Márton egyik korábbi, átfogó munkáját a témáról, a miniszter kommentben meg is adta a tanulmány elérhetőségét. https://www.mnb.hu/letoltes/wp2006-3.pdf

Az előzmények

Az elmúlt 15 év gazdaságpolitikája sikeres volt, gazdasági fejlettségben az EU-átlagának 75 százalékát érte el Magyarország, ami 10 százalékpontos javulás 2010 óta - mondta egyebek között Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által szervezett hétfői konferencián. A miniszter az átfogó beszédben ismét kitért a bankszektorra.

Nagy Márton az MTI beszámolója szerint elmondta, hogy a nemzetgazdasági ágazatok többségében nőtt a hazai irányítású vállalatok aránya a hozzáadott értékben az elmúlt 15 évben, több szektorban azonban ez nem sikerült. Fájónak nevezte, hogy a kiskereskedelemben ez az arány 41 százalékról 40 százalékra csökkent. Emellett a távközlést, az IT szektort és az építőanyag-ipart nevezte meg, ahol maradt a külföldi túlsúly.

A bankszektorban is van még tennivaló, mondta a miniszter és megismételte korábbi nyilatkozatát, hogy öt nagy banknakkell maradnia: az OTP, az MBH Bank, a K&H és az UniCredit mellett az "ötödik hely jelenleg kiadó".

1

Az MNB 2021 óta érvényes besorolása szerint jelenleg hét nagybank működik Magyarországon (ennyien rendelkeznek 3000 milliárd forint feletti mérlegfőösszeggel a kereskedelmi bankok közül), ezért úgy tűnik, két nagybank beolvadását tartaná még kívánatosnak Nagy Márton egy hazai hitelintézeti csoportba. A hét nagybank a 2024 végi konszolidált mérlegfőösszegük szerint a következő:

  1. OTP
  2. MBH
  3. K&H
  4. UniCredit
  5. Erste
  6. Raiffeisen
  7. CIB

 

 

2