Öt évvel ezelőtt indult el Magyarországon az Azonnali Fizetési Rendszer (AFR), ami azt jelenti, hogy 20 millió forint összeghatárig 5 másodperc alatt teljesülnek a forintátutalások a magyar bankok között. Hogy mekkora siker az AFR, azt jól mutatja, hogy tavaly az utolsó három hónapban lekönyvelt 105 millió tranzakcióból 52 millió már ezen keresztül történt, ami 10,8 milliárd forintos forgalmat jelent. Ha a magyar revolutosok a magyarországi fióktelephez tartoznak majd, akkor az ő utalásaik is hamar megérkezhetnek, miközben most erre sok esetben legalább egy napot kell várni.
A jelenlegi, litván bankszámlaszámuk mellé egy 3x8 jegyű, magyar bankszámlaszámot is kapnak majd a magyar ügyfelek, ha a Revolut hazai fióktelepéhez tartoznak majd. Ez azt jelenti, hogy belföldi utalásnak számít majd, ha magyar bankhoz utalnak, vagy onnan fogadnak pénzt, ami kedvezőbb díjazással járhat. Illetve lehetővé teszi azt is, hogy valaki ide kapja a fizetését, hiszen kevés cég utal jövedelmet külföldi számlára.
Jól működik Magyarországon az egyszerűsített bankváltás intézménye, ami lehetővé teszi, hogy az ügyfelek átköltöztessék a számlájukat egyik bankból egy másikba. Ehhez nincs más teendő, mint az új bankot meghatalmazni az ügyintézéssel, amit a korábbi pénzintézet nem utasíthat vissza. Az új szolgáltató 2 munkanapon belül felkéri a régit, hogy az adja át az állandó átutalási megbízások, a beszedési felhatalmazások és az ismétlődő átutalások adatait 5 munkanapon belül, amit a számlatulajdonos is díjmentesen megkap, hogy tudja ellenőrizni azokat. Amennyiben nem merül fel zavaró tényező, a szolgáltatóváltást akár 13 munkanapon belül le lehet bonyolítani, és ha az ügyfél így rendelkezett, a régi számlán maradt összeg átutalásra, a számla pedig megszüntetésre kerül. Bár ez csak feltételezés, az egyszerűsített bankváltás kiterjesztése valószínűleg a Revolutnak jöhet majd jól, hiszen van a cégnek teljesen ingyenes számlája, amihez nem várnak el extra feltételeket vagy éppen hűségidőt sem.
A Revolut egyik problémája jelenleg, hogy a legdrágább, Ultra csomag kivételével kizárólag a mobilalkalmazáson belül, chaten lehet kapcsolatba lépni a cég munkatársaival, személyes ügyintézésre pedig egyáltalán nincs lehetőség. Bár a magyarok is mind több mindent intéznek el online és telefonon, a bankfiókok kora korántsem áldozott le, legfeljebb a szerepük alakult át. Az Ultra csomag felhasználói intézhetnek ügyet telefonon is, ám kizárólag angol nyelven. Amennyiben az ügyfelek a hazai fióktelephez tartoznak majd, akkor várhatóan lesz magyar nyelvű telefonos ügyfélszolgálat. Ez különösen az olyan panaszkezeléseknél jöhet jól, amikor a chat egyszerűen nem nyújt megfelelő megoldást.
A fizetési kérelem mind népszerűbb a magyarok körében, ami érthető, hiszen a pénzküldés mindig, a kérelem küldése pedig a legtöbb esetben ingyenes, ráadásul ezután még csak tranzakciós illetéket sem kell fizetnie a bankoknak. Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb összeg utalásán akár több tízezer forintot is meg lehet spórolni.
A magyar revolutosokra is kiterjeszthetik várhatóan a törvényi ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget, ám cikkünk írásakor erre nézve még nincs biztos információnk. Ez a jelenleg hatályos jogszabályi előírás szerint azt jelentené, hogy havonta 300 000 forintot vehetnének fel bármelyik hazai forint ATM-ből, legfeljebb két részletben. Persze a Revolut jelenleg is kínál ingyenes készpénzfelvételt a csomagjaihoz: az ingyenes, Standard és az 1600 forintba kerülő Plus csomaggal havonta 75 000 forinthoz, a 3000 forint havi díjú Premium csomaggal 150 000 forinthoz, a 4800 forintos Metal csomaggal 300 000 forinthoz, míg a 19 500 forint havi díjú Ultra csomaggal 750 000 forinthoz lehet hozzájutni költségmentesen ATM-ből. Fontos, hogy erre nem csak Magyarországon és nem kizárólag forintban van lehetőség, vagyis például Bécsben, eurót is felvehetnek ingyenesen.
Az ügyfelek magyar fióktelepbe történő átmozgatásával együtt a csomagok bizonyos díjai is módosulnak, ezek között árcsökkentés és drágítás egyaránt van.
Csökkentik például a hétvégi devizaváltási díjakat a fizetős csomaggal rendelkező ügyfelek számára. A Plus csomag esetében a díj 0,5 százalékra csökken, a Premium, Metal és Ultra csomagoknál pedig teljesen megszűnik (0 százalékos díj). Az ingyenes, Standard csomag esetében a díj változatlanul 1 százalék marad.
Az átutalások esetében drágítás történik, ám a kondíciók még így is meglehetősen kedvezőek lesznek. A belföldi átutalás 50 000 forintot meghaladó részére 0,45 százalékos díjat számítanak fel, ennek összege tranzakciónként legfeljebb 20 000 forint lehet. Ezt a magyar bankokra kivetett tranzakciós illeték miatt vezetik be. Ugyanakkor bizonyos csomagok tartalmaznak majd ingyenes utalási keretet. A Premium és a Metal csomagokkal havonta 1 000 000 forint utalható ingyenesen - az átutalások 50 000 forint fölötti részére alkalmazva -, és csak efölött számolják fel a 0,45 százalékos díjat. Ez azonban független a csomagban foglalt, korlátlan és ingyenes nemzetközi átutalás lehetőségétől. A legdrágább, Ultra csomaggal az utalás minden irányba, összeghatártól függetlenül ingyenes. Fontos, hogy a díjat nem alkalmazzák, ha más Revolut-felhasználónak küld pénzt valaki, vagy ha készpénzt vesz fel.
Ha jelenleg valaki rendelkezik Megtakarítási Számlával, fontos, hogy magyar adóilletősége legyen, és hogy megadjuk a magyar adóazonosító jelünket. Ezt a Profil > Fiók > Személyes adatok > Adóilletőség menüpontban ellenőrizhetjük. Ha ezt nem tesszük meg, az új magyar számlára történő átállás előtt lezárják a Megtakarítási Számlát.
Olvasd el ezt is!


