A pénzintézetek az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló ATM törvényt és az egyéb vonatkozó jogszabályokat sérelmezik és tartják Alaptörvénybe ütközőnek. Álláspontjuk szerint az ATM törvény és az egyéb vonatkozó jogszabályok által előírt ATM telepítésre kötelezés és a bankjegykiadó gépek elosztása gazdaságilag indokolatlan, aránytalanul korlátozza a kérelmező hitelintézetek vállalkozáshoz és tulajdonhoz való alapjogait, továbbá diszkriminatív módon avatkozik bele a piaci folyamatokba.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszer a közösségi oldalán reagált a lépésre, és azt írta:
„Minden magyar embert megillet a készpénzfelvétel, mint alapszolgáltatás - éljen az ország bármely pontján! Az ATM-telepítések célja, hogy a kisebb településeken élők is könnyen készpénzhez tudjanak jutni. Ez olyan a lakosságot támogató és segítő alapszolgáltatás, mint a már ma is működő alapszámla. Változatlanul és határozottan elvárjuk, hogy mindenhol legyen ATM, és azt is, hogy abból 300 ezer forintot ki tudjon venni a lakosság ingyenesen.”
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint június végén 5 378 bankjegykiadó automata működött országszerte, ami közel 350-nel – 6,8 százalékkal – több az egy évvel korábbinál. A hálózat bővülésének mértéke még szembetűnőbb, ha figyelembe vesszük, hogy 2022. végén még csak 4 738 bankjegykiadó automata működött az országban.
Az automaták piaca egyébként nagyon koncentrált. A mezőnyből kiemelkedik az OTP Bank és az MBH Bank – előbbi több mint 1 800, utóbbi közel 1 200 készüléket üzemeltetett október elején az MNB fiók- és ATM-kereső oldala szerint, de a K&H közel 600, és az Erste több mint 450 készülékből álló hálózata is igen jelentősnek számít a piacon. Beszédes adat, hogy e négy bank üzemelteti a teljes hazai hálózat több mint háromnegyedét.
Az ATM-hálózat látványos bővülése egyértelműen szabályozói okokkal magyarázható. 2023. elején a Magyar Nemzeti Bank kötelezte a pénzügyi szolgáltatókat a készülékek számának növelésére, majd egy, az idén márciusban megjelent kormányhatározat már azt írta elő, hogy – a készpénzhez való hozzáférés biztosítása érdekében – minden magyarországi településen működjön ATM: időközben pedig a készpénzhasználat és a készpénzes fizetés lehetősége is alkotmányos joggá vált.
Olvasd el ezt is!


