Az etióp Yomif Kejelcha élete első maratonján második lett, Tigst Assefa pedig megdöntötte saját, csak nők számára fenntartott világrekordját. Mindhárman az Adidas Adizero Adios Pro Evo 3 futócipőjét viselték, ami csütörtökön kerül forgalomba.

Az Adidas zászlóshajó „szupercipőjének” harmadik változata, amit 2023 végén mutattak be, a vállalat honlapja szerint kizárólag az Adidas alkalmazáson keresztül lesz megvásárolható, 500 dolláros áron.

1

A nagy rivális Nike 2016-tól kezdődően több millió dollárt fektetett a Breaking2 (áttörni a kétórás álomhatárt) projektjébe. A cég kiválasztottja, a kenyai Eliud Kipchoge 2019 októberében 1 óra 59 perc 40 másodperc alatt, a mostaninál rosszabb idővel teljesítette a távot Bécsben, de az nem volt hivatalos világcsúcs, mivel sem a pálya, sem a futás körülményei nem feleltek meg annak, amit a Nemzetközi Atlétikai Szövetség előír. Ebben az is szerepet játszott, hogy sajtóhírek szerint a kenyai atléta eredményt iramfutók segítségével érte el.

2